nlc.hu
Sztárok
Takács Tamara a doppingról: „Áldozat vagyok!”

Takács Tamara a doppingról: „Áldozat vagyok!”

Takács Tamara kajakos két hete bukott meg a doppingteszten, most azt állítja, ő csak áldozat.

Takács Tamara februári mintájában doppingszert találtak, ezért négyéves eltiltást kapott. Az eset óta most szólalt meg először a világ- és Európa-bajnok kajakos, aki azt mondja, tudtán kívül került a tiltólistás szer a szervezetébe, valaki be­szennyezhette a táplálékkiegészítőjét.

Takács Tamara biztos az ártatlanságában. Fotó: Facebook

„A tavalyi évem eseménydúsra sikeredett. Szakítottam edzőmmel, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal. Ez sok konfliktussal járt. Azért döntöttem úgy, jobb, ha nélküle folytatom, mert a módszerei elavultak, nem tudtam nála tovább fejlődni. Ezután meglepődve olvastam, hogy a doppingvétségem után két nappal ő már tudta, hogy sztanozolollal buktam meg, holott én csak hónapokkal később értesültem az esetről. És akkor is csak arról, hogy pozitív lett a doppingtesztem. Úgy gondolom, ez több mint furcsa” – idézi a Bors Takács Tamara szavait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top