Gazdagok, kiváltságosok, de a szerelmi életük ugyanolyan, mint a hétköznapi embereké? Egy cseppet sem! Azt, amit 600 éve egy uralkodó megtehetett, ma már csak egy horrorfilm jeleneteként tudnánk elképzelni.
VIII. Henrik és Boleyn Anna
A híres-hírhedt páros, VIII. Henrik és Boleyn Anna még most, évszázadokkal később is képes érdeklődést kiváltani az emberekből, pedig szerelmük a XV. századig nyúlik vissza. VIII. Henrik imádta a nőket, szenvedélye nem ismert határokat még házassága idején sem. Mivel első felesége, Aragóniai Katalin nem tudta megajándékozni egy trónörökössel sem, szeretője, a francia királyi udvarban szolgáló és tanuló Boleyn Anna lett az új reménysége és válása után a második felesége is. Az udvarhölgyek sorából kiemelkedő huszonéves Anna és Henrik között első látásra szerelem szövődött, de a házasság előtt a fiatal lány sokáig taktikázott, a király pedig bőkezűen udvarolt, aminek köszönhetően Anna lett az első nő a királyságban, aki nemesi rangot kapott saját jogon. Henrik válása azonban nem volt egyszerű, mivel VII. Kelemen pápa nem engedélyezte azt, így a király egyszerűen kivonta az anglikán egyházat Róma fennhatósága alól, szabad utat teremtve ezzel második házasságának. De Anna sem tudott egészséges fiút szülni, és bár közös lányuk, I. Erzsébet később férfiakat megszégyenítő módon irányította a királyságot, Anna ezt már nem láthatta: Henrik koholt vádak alapján lefejeztette.
VIII. Edward és Wallis Simpson
Bár erről ritkán esik szó, de számos brit arisztokrata családba házasodott be amerikai lány: sok angol nemesnek rangja ugyan volt, de pénze nem, a tehetős amerikai családok lányai pedig rangra vágytak, cserébe a vagyonukat adták. A királyi családban azonban soha nem nézték jó szemmel az ilyesfajta vegyes házasságokat, így Wallis Simpson és VIII. Edward frigyét sem, de az esetükben az érzelmek valósak voltak. Wallissnak más bűne is volt: két házasságon már túl volt, ami ellenkezett a brit törvényekkel, ugyanis az uralkodó nem házasodhatott volna olyan nővel, akinek még életben van az előző házastársa. Edwardot ez azonban nem érdekelte, még a trónról is hajlandó volt lemondani öccse, VI. György javára, és Wallist választotta.
Viktória királynő és Albert herceg
Viktória a 19. században olyat tett, amin még ma is sokan meglepődnének: csavart egyet a lánykérésen, és ő kérte meg Albert herceget, hogy legyen a férje. Persze a herceg nem ellenkezett, a szerelem kölcsönös volt, és Viktória 9 gyereket szült Albertnek. A házasságuk idilli volt, azonban nem élvezhették sokáig: Albert 42 évesen hastífuszban meghalt, Viktória pedig nem házasodott újra, és élete végégig gyászolta szeretett férjét.
Lady Diana és Károly herceg
Pontosan 38 éve, 1981. július 29-én házasodott össze minden idők legszeretettebb hercegnője, Lady Diana és Károly herceg. A megismerkedésük körülményeit ismerve biztosan kijelenthetjük: véletlenek nincsenek. Károly új barátnőjét, Sarah-t ment meglátogatni a család otthonába, de a látogatás hozta meg számára az igazi szerelmet, Dianát. Bár eleinte mesébe illőnek tűnt a szerelmük, a házasságukat hatalmas médiaérdeklődést kísérte, de 1996-ban elváltak, rá egy évre pedig Diana autóbalesetben meghalt. Két fiuk, Vilmos és Harry házassága már biztosabbnak látszik, mint a Szívek királynőjének szerelmi élete.