Sztárok

Egymásba szerettek az Áll az alku játékosai, már úton van a baba

Az Áll az alku két egykori játékosa, Hoffmann Rebeka és Tóth-Bucsek Bence most már első gyermeküket várják.

Tóth-Bucsek Bence az Áll az alku első szériájának játékosa volt, míg Hoffman Rebeka a minap játszott Gundel-Takács Gáborral és az Igazgató úrral. A szerelmesek a játék kapcsán jöttek össze, most pedig már úton az első gyermekük. Mint kiderült, a baba nem volt tervezett, de egy percig sem gondolkodtak rajta, hogy megtartsák-e. 

„Eléggé meglepett a hír, telefonon tudtam meg” – mondta a Mokka adásában Bence, aki szinte sokkot kapott, amikor elárulta neki Rebeka a hírt. Védekeztek, szóval tényleg nem várták a babát, és meg kellett békélni a dologgal, de nagyon boldogok. 

Sajnos a jó hír előtt rossz hírt is kaptak, hiszen Bencénél mellékhere-gyulladást diagnosztizáltak még januárban. Két-három hónappal később elment egy ultrahangos vizsgálatra, ahonnan azonnal továbbküldték egy specialistához. Ott kiderült, hogy rosszindulatú daganat van a jobb heréjében, amit még azon a hétvégén meg is műtötték. Szerencsére azóta jól van, nem keletkezett áttét, így már kicsit megnyugodtak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top