Pirner Alma a kádból jelentkezett be

nlc | 2019. Augusztus 09.
Habfürdő, meleg víz.

Tavasszal készítettünk egy roppant jó hangulatú interjút Pirner Almával, most kiemelünk egy részletet, ami a követőire és eleve az Instagram-oldalára vonatkozik: 

„A nyújtás fontos, ezt egy provokatív bejegyzésednek köszönhetően egy hete tudja az egész világ. Eleve provokatív vagy?

Igen, ez abszolút önazonos. Ha píszí lennék… píszínek lenni szerintem megjátszás. Fel kell kelteni az emberek figyelmét, miközben Instagramon, Facebookon, mindenütt nyomják a kontentet. Egy fotóval, egy címmel muszáj felhívni a figyelmet, ezt hívják marketingnek.

Leszűrhetik azt is, hogy nettó bunkó vagy.

Nem érdekel, hogy mit gondolnak mások. A női követői táborom a bizonyíték, hogy nem így van.

A 65 ezer Insta követőből kábé hányan nők?

A 78 százalékuk.

Talán nem a combod miatt nézik az oldalt.

Vagy amiatt is, de őket ez nem úgy érdekli, mint a férfiakat. Megosztó ember vagyok.

Közhely.

Szeretek megosztó lenni.

Az is közhely.

Alkossanak rólam véleményt.”

Alkotnak is. A posztot képpel együtt kifotóztuk, a vélemények Pirner Instagramján olvashatók. Csupa pozitív hozzászólás. 

(Kiemelt kép: Neményi Márton)

Exit mobile version