„A nemzetközi szabvány szerint 3,2-től 5 centiig terjed egy rúd átmérője, ezek itt 4,2-es rudak, ami hivatalos versenyszabvány” – magyarázza Pirner Alma. Azt mondja, azért nem jó a vékony rúd, mert ha fejjel lefelé, lábkulcssal tartja magát, akkor vágja a térdhajlatot. 2006-ban Pirner légtornászszámmal, egzotikus táncban nyert világbajnokságot, itthon viszont a rúd helytartójaként ismerik.
Budapesten született 1981-ben, öccse másfél évvel fiatalabb nála. „Jó gyerekkorom volt” – állítja, anyja sokáig otthon volt vele. XX. kerületi kertes ház, kutya, utazás, megvolt minden, de a szülők elváltak, évekkel később pedig az édesapa meghalt – bár a család a tragédia után sem nélkülözött.
Pirner hároméves kora óta táncol, és tizenhét éves korától áll színpadon. „Aerobic-, pilates-, stretching- és sportoktató végzettségeim vannak. Két tannyelvű gimnáziumba jártam, angol-spanyol szakon érettségiztem, utána az ELTE PPK-ra mentem, amit nem fejeztem be. Érdekes kiruccanás volt, a mai napig érdekel a pszichológia.” Az egyetemi éveket megszakították a turnék, a világbajnokságok, de nem bánta meg, hogy az előadó-művészet mellett voksolt, nyolc éven át ugyanis minden évben három hónapot töltött Ausztráliában. Úgy véli, attól látja tág perspektívában a világot, hogy a magyaron túl rengeteg más kultúrát megismert.
Férjével egy fiút nevelnek, édesanyaként rúdtáncot már nem oktat, a nevét viselő iskola franchise-rendszerben működik, a napi munka megváltozott. „Fitnesztréningeket, videós tréningeket tartok. Három év alatt 125 ezer online tanítványom lett Magyarországról és külföldről, személyes workshopot negyedévente tartok.” Azt mondja, új munkáját külföldről is tudja végezni, ez többek közt azért fontos, mert családostul tervezi elhagyni Magyarországot, miközben jobban él, mint az átlag magyar. Háromszor házasodott, a búvárkodástól és a síeléstől fél, utóbbitól azért, hátha történik valami a lábával.
„Akkor hogy dolgoznék? – teszi fel a kérdést. – Ez hülye alibi, de gyerekként eltörtem a lábam görkorcsolyázás közben, és az olyan maradandó élményt hagyott bennem, hogy azóta nem mertem semmit felvenni a magas sarkún kívül. Az is bőven elég, ha két hónapra kivonnak a forgalomból.” Portréinterjú.

Fotó: Neményi Márton
Miért váltottál a rúdról online tréningre?
A gyerek miatt. Áprilisban három és fél éves lesz a kisfiam, és mellette nem fért bele, hogy napi 8-10 órát oktassak. A személyes oktatásnak van egy plafonja. Adott egy terem, befér kilenc rúd, egynél maximum ketten állhatnak, azaz tizennyolc embernél többet nem tudsz tanítani. Csak abból lehet több pénzt csinálni, ha több órát adsz, ez viszont több időt vesz el a családtól. Nekem ez nem fért bele. Elkezdtem felépíteni az online oldalamat, ami egyszer csak átvette a hatalmat a stúdió felett.
A pékek mondják ezt, hogy azért éri meg kakaós csigákat meg pogácsát sütni, mert abból egy sütőtálcára rá tudsz tenni tizenötöt, és darabja annyiba kerül, mint egy 70 dekás kenyér, amiből viszont csak négyet tudsz rátenni.
Ez teljesen ugyanaz. Mindegy, mennyire vagy híres, és hányan akarnak veled tanulni, ha annak fizikai korlátai vannak, mert nem férnek be a terembe.
Erre rácáfol a Schobert–Rubint páros, akik több száz embert terelnek be hangár méretű termekbe.
Mindig fontosnak tartottam, hogy személyre szabottan tanítsak, a workshopjaimra húsz fő jöhet be. Kibérelhetnék egy kétszáz fős termet, meg is tudnám tölteni, csak elveszne a személyes kontaktus. Sokkal inkább hiszek az interaktív workshopokban, mint az olyan előadásokban, amikor kiállok a nagyközönség elé, és elmondom a cégem történetét – mint például a Vállalkozók Szövetsége tréningjein, amikor az Iparművészeti Múzeumban kétszáz ember előtt beszélek. Na, most átöltözöm.

Fotó: Neményi Márton
Ez egy sima edzőruha?
Edzőruha. Mi a rúd körül is táncolunk, nemcsak akrobatamutatványokat adunk elő, ehhez pedig kell ez a cipő. A rúdtáncnak többféle irányzata van, én az egzotikus, autentikus vonalat űztem, ami a táncos mozdulatok és a rúdon történő forgások ötvözete. A sportos változathoz elég mezítláb, vagy sportcipőben lenni, a műfaj kizárólag a mozdulatokra helyezi a hangsúlyt – nincsenek szép, nőies összekötések. Az autentikus – szerintem – szórakoztatóbb, ezért választottam azt.
Most éppen bemelegítesz?
Nem, most nyújtok, az egész napi ülés miatt bemerevedtek a hátizmaim.
A nyújtás fontos, ezt egy provokatív bejegyzésednek köszönhetően egy hete tudja az egész világ. Eleve provokatív vagy?
Igen, ez abszolút önazonos. Ha píszí lennék… píszínek lenni szerintem megjátszás. Fel kell kelteni az emberek figyelmét, miközben Instagramon, Facebookon, mindenütt nyomják a kontentet. Egy fotóval, egy címmel muszáj felhívni a figyelmet, ezt hívják marketingnek.
Leszűrhetik azt is, hogy nettó bunkó vagy.
Nem érdekel, hogy mit gondolnak mások. A női követői táborom a bizonyíték, hogy nem így van.
A 65 ezer Insta követőből kábé hányan nők?
A 78 százalékuk.
Talán nem a combod miatt nézik az oldalt.
Vagy amiatt is, de őket ez nem úgy érdekli, mint a férfiakat. Megosztó ember vagyok.
Közhely.
Szeretek megosztó lenni.
Az is közhely.
Alkossanak rólam véleményt.
Hányszor voltál a Playboy címlapján?
Háromszor.
Meg egyszer az FHM-én is.
Meg a CKM-én.
Minden rendben van a gerinceddel, az ízületeiddel? A sok edzés kikezdhette a csontjaidat, az izmaidat.
Minden rendben, de sokkal többet kell foglalkoznom a nyújtással, és sokkal többet kell masszázsra járnom, mint anno. Heti háromszor nyújtok, ilyenkor leterítem otthon a szőnyeget, odajön a gyerek, és közösen nyújtunk. Muszáj, hogy átmozgassam magam. Az életmódomnak is köszönhetem, hogy így egyben vagyok, borzalmasan odafigyelek arra, hogy mit eszem, mennyit alszom, milyen bioritmus szerint élünk.

Fotó: Neményi Márton
Eszel húst?
Eszek, igen.
Sosem kapott el a vegánság?
A vegánság nem egy életforma, az egy vallás, az egy hit. A hitrendszeren alapuló táplálkozással nem tudok mit kezdeni, mert ott nem a testedet tartod fő szempontnak, hanem azt, hogy védd az állatokat. Ha engem valaki megkeres, és azt mondja, hogy vegán, akkor én nem beszélem le róla, csináljon, amit akar, csak nem tudok neki segíteni és táplálkozási tanácsot adni.
Melyik a kedvenc húsod?
Nagyon szeretem a kacsát, a pulykát, a csirke áll az utolsó helyen. Marhát, sertést nem nagyon eszem, inkább tengeriherkentyű-rajongó vagyok.
Édesvízi hal?
Azt is nagyon szeretem. A lazacot is nagyon szeretem.
Pecáztál már?
Nem.
Felboncolnál halat?
Nem, dehogyis! Megveszem készen a filét.
Főzni főzöl?
Egy héten háromszor főzök, napi szinten nincs időm. Nálunk az egész család ezt eszi, bedobozolom a dolgokat.
Fel is címkézed, ahogy a nagymamák szokták?
Címke nincs, de doboz van.
Vásárolni is szeretsz?
Igen, de azt is olyan pasisan. Bevásárlólistával megyek, és csak azt veszem meg, ami rajta van. Költséghatékonyan.
Hol vásárolsz?
Mindenhol. Nagy üzletekben, piacon. Visszaöltözöm.

Fotó: Neményi Márton
Sportként tekintesz a rúdtáncra? Mert az emberek fejében aligha az.
Nem, mivel ez előadó-művészet. Rúdtáncosként képzelj el egy grafikont, aminek az egyik oldalán a sport, a másikon az előadó-művészet áll, és helyezd oda magad, ahol neked jól esik. Ha a sportot keresed benne, megtalálod, ha a táncot, a nőiességet, a hajlékonyságot, azt is megtalálod. Pont ez a jó, hogy nem lehet beskatulyázni. Sajnos sokan megtagadják az igazi múltját, a klasszikus rúdtáncot, ami a sztriptízbárokból került ki a fitnesztermekbe. Pedig ezt soha nem szabad elfelejteni.
Próbálják olimpiai sportággá nyilvánítani.
Az a rúdsport, ami arról szól, hogy a rúdon vannak különböző tornagyakorlatok. Definiálják, hogy hány gyakorlatnak, milyen mozdulatoknak kell szerepelnie a kűrödben. Egy rúdsportversenyen – sokáig bíráskodtam ilyeneken – mindenki ugyanazt csinálja, ami halálosan unalmas. Van egy kötelező mozdulatsor, és attól függően kaphat valaki jobb vagy rosszabb pontot, hogy annak az elemeit az induló mennyire szépen, hajlékonyan, magabiztosan fűzi egybe.
A saját műsoraidat te magad találtad ki, vagy volt koreográfusod?
Magam találtam ki, ami a rúdtánc-, illetve egzotikustánc-műsorokat illeti, de ha komolyabb műsorral készültem, például egy légtornászszámmal a VB-re, akkor mindig edzővel gyakoroltam. Most is lesz egy légtornászszámom, ehhez egy cirkuszi körülmények között végzett edzést képzelj el. Nem úgy van, mint egy egzotikustánc-show-nál, hogy fogom az óriás pezsgőspoharamat, bepakolom a legszebb flitteres ruháimat, és a húsz év rutinnak köszönhetően álmaimból felébresztve is elmegyek a show-t megcsinálni. Edzeni, készülni kell, vannak technikai feltételek, és attól függően, hogy mit kér a megrendelő a repertoáromból, azzal készülök.
Hogy fért bele ebbe a karrierbe a felnőtt filmezés?
Ez egy húsz évvel ezelőtti történet, a karrierem legeslegelejéről beszélünk. Tizenhat éve vagyok feleség, akkor köteleződtem el először, de a lényeg, hogy tizenhat éve élek komoly párkapcsolatokban. A felnőttfilm tizenkilenc éves koromra vezethető vissza.
Miért vállaltál felnőttfilmet?
Modellként dolgoztam, modellügynökségeknél pedig bevett szokás volt, hogy megkérdezték, lenne-e kedved ilyen produkciókban szerepelni.
Egy átlagos modellügynökségnél?
Igen. De tegyünk különbséget egy glamour modell és egy fashion modell között. A fashion modellek kifutóra mennek, nem filmbe, a glamour modellek azok, akik fehérneműben, félmeztelenül, meztelenül fotózkodnak, Playboy címlapon szerepelnek. Ettől már nem áll annyira messze egy videós anyag. A másik pedig az, hogy ezek a vállalások nagyon sokat segítettek később a fellépéseknél: az ár ugyanis emelkedik, ha vannak úgynevezett kreditjeid. Fura számomra, amikor újságírók húsz évvel ezelőtti dolgokat emlegetnek, mert harmincnyolc éves leszek.
Ettől még az életed, a karriered része.
Igen, de nagyon fontos, hogy nem menet közben, nem mostanában történt, hanem a pályafutásom legeslegelején, amikor az ember nyilván próbálkozik, hogy mégis miként tud kitűnni a tömegből, hogyan tud normális pénzt csinálni, és a saját kis szakmájában szert tenni némi ismeretségre. Más emberek is csináltak tizenkilenc éves korukban baromságokat.

Fotó: Neményi Márton
Van olyan ismert felnőttfilmes, aki azt mondja, hogy így akarta megmutatni magát a világnak.
Hát, bennem ez nem volt meg. De nem is szeretem, amikor pornósztárnak definiálnak, mert csak pár hónapig foglalkoztam ezzel, így felesleges is besorolni ebbe a kategóriába.
A jeleneteidben a mozgásod így is látványosabb, mint egy átlagos pornószínésznőé.
Ez egyértelműen a sportnak és a táncnak köszönhető. A sport magabiztossá tesz, a magabiztosság pedig szexivé. Aki sportol vagy táncol, és itt teljesen mindegy, hogy milyen táncról beszélünk, annak más szinten van a testtudata, mint egy olyan embernek, aki soha nem mozgott. Folyamatosan figyelned kell magad, a tartásodat a tükör előtt – én a klasszikus balettól kezdve a jazzbaletten, jazztáncon, akrobatikus sporttáncon, rock and rollon át a fit kidig, vagyis a gyerekfitnesz-versenyzésig, a társastáncig szinte mindenbe belekóstoltam.
Van kedvenc műfajod?
Az, amelyik mellett egyértelműen letettem a voksomat, azaz a revü és a burleszk világa. Én szólista vagyok, hozzám a burleszk áll közelebb, évek óta burleszkshow-kat csinálok. Nem vagyok teljesen meztelen a színpadon, vannak autentikus burleszkjegyek a műsoromban, és számos díszlet: gondolok itt óriás pezsgőspohárra, amiben fürdök, hatalmas fejdíszre, legyezőre, és nagyon szép, kidíszített ruhákra.
Szereted a jelmezeket?
Igen, nagyon. Nagyon szeretek szórakoztatni. Ha workshopot tartok, előre elmesélem, hogy mit fogunk épp tanulni – mint egy standupos, úgy adom elő, és ezt imádják a csajok. A burleszk műfajban az a jó, hogy legalább annyi nő rajongója van, mint férfi. Nem holmi közönséges műfaj, hanem irdatlanul szexis, játékos, humoros, és részemről pont a nőiességet hangsúlyozza – a maga tökéletlenségében. Azért szeretik a nők, mert borzasztó jó önkifejezés, akár civileknek is. Amikor egy civil nő eljön hozzám burleszkworkshopra, és beöltözik szép fűzőbe, harisnyatartóba, magassarkúba, és eltáncolunk egy koreográfiát… látszik utána, ahogy belenéz a tükörbe, hogy nőnek érzi magát. Látod a csillogást a szemében, akárcsak egy kislánynak, aki farsangkor felveszi az első jelmezét. Szeretem ezt viszontlátni.
Van egy fiad. Szeretnél mellé egy kislányt?
Nem. Mindig is kisfiút szerettem volna.
Honnan jött a név, hogy Leni?
Ő egyébként Alen, mint Alain Delon, de mi Leninek becézzük. Szempont volt, hogy egyszerű neve legyen, ami külföldön is kimondható.
Ez miért volt szükséges?
Mert valószínű nem fogunk Magyarországon maradni.

Fotó: Neményi Márton
Neked itt jó, ha tippelnem kell, jól megélsz a munkádból, és nem küzdesz olyan problémákkal, mint egy átlag magyar. Miért akartok elmenni?
Nagyon szeretem a pozitívan gondolkodó, laza embereket, szeretem azokat, akik előítéletektől mentesek és elfogadóak, szeretem a természetet, rajongok a hegyekért, völgyekért, óceánokért, imádok a szabadban lenni.
Az óceánt leszámítva a természetet itthon is megkapod.
Igen. De szeretném, hogy egy olyan atmoszférában tudjunk élni, ami nem egy saját magunk által megteremtett és nagyon zárt kör. Itthon úgy élünk, hogy… azt mondom magamról, hogy introvertált exhibicionista vagyok. Nagyon szeretek elvonulni, nem járok társaságba egyáltalán, nem járunk partikra, bulikra, minimálisan teszünk eleget ilyen felkérésnek. Nincsen hatalmas baráti társaság, nagyon szeretünk otthon lenni a saját házunkban, a kertünkben, a kutyáinkkal, a saját hintaágyunkkal és barbecue-sütőnkkel. Ebben a zárt világban érezzük jól magunkat, de onnantól fogva, hogy innen kilépsz, az átlag magyar mentalitás miatt tengernyi kihívással szembesülsz. Tudjuk, hogy az átlag magyar nem pozitív, nem céltudatos, nem szórakoztató, és nem is segítőkész ember, cserébe féltékeny típus, tele elfojtással és rosszindulattal. Egy darabig megrántod a vállad, és ha magabiztos vagy, akkor mindez nem befolyásolja az életedet, viszont ha nem vagy az, akkor csak a saját, kreált világodban tudsz nyugodtan élni, és nem benne a világban.
Hova mennétek?
Mindenképpen tengerpartra, délre, akár Spanyolországba, akár Portugáliába, ami nincs annyira messze Magyarországtól. Online munkát bárhonnan végezhetek, ezért is építettem ki ezt a rendszert.
A férjed mivel foglalkozik?
Amikor megismerkedtünk, televíziós szerkesztőként dolgozott, és a gyerek születéséig ezt is csinálta. Később elég gyorsan átláttuk, hogy ez nem egy családbarát szakma a tizennégy órás műszakjaival. A férjem elkezdett segíteni az online vállalkozásban, hiszen tévés szerkesztőként nagyon sok mindenhez ért, amihez én nem: átvette az anyagaim, az e-bookok szerkesztését, ő áll a kamera mögött, amikor videót veszünk fel, ő vágja, zenét tesz alá, és a többi.
Kétszemélyes a stáb, vagy van még valaki?
Majdnem mindent ketten csinálunk. Van pár ember, akik az oldalaim marketingjében segítenek, és kitalálják a kampányokat, és vannak, akik a programozás részét viszik. Nem olcsók, meg kell fizetni ezeket a rendszereket, de ha azt veszem, hogy a gép jóval kevesebbet hibázik, mint az ember, akkor nagyon megéri nekem. Jobban, mint ha asszisztenseket vennék fel külön-külön, és az egyik kezelné a számlázást, a másik az e-mailek kiküldését. Mivel exponenciálisan növekszik a tanítványaim száma, ezért ezek a rendszerek is egyre drágábbak, de ha azt vesszük, hogy nem kell felvennem senkit, mert magától megy minden, akkor nincs is további kérdés.
Könyvelőd azért csak van.
Igen, de amit lehet, azt automatizáltunk.

Fotó: Neményi Márton
Azt mondod, introvertált exhibicionista vagy. Az exhibicionizmus egyértelműen látszik: egy, előadóművész vagy, kettő, van egy látogatott Instagram-oldalad. Gondolom, itt a nagy része frankó követő, és nem Pakisztánból írnak oda, hogy „you are so beautiful, Alma!”
Nem, és azt is lehet látni, hogy a nagy része a követőimnek magyar, kábé 90 százalékban.
A követőid több mint 70 százaléka nő, és mondtad, hogy a kiköltözés részben azért is történne, mert sok a negatív ember. De ezt hol érzed? A követőid nem azért vannak ott, hogy odaírják, hogy „te utolsó szajha”, inkább ömlesztik rád a pozitív kommenteket. Hol ér el hozzád az említett hazai rosszindulat?
Például bemegyek egy témában nyilatkozni egy reggeli műsorba, és az kikerül az internetre. Nyilatkozunk az irigységről vagy a nyaralásról, és a kommentelő nem is veszi a fáradságot, hogy utánanézzen, ki vagyok, mit csináltam az elmúlt húsz évben, hanem elkezdi önteni a szart. Valami önigazoló viselkedés ez az internet világában, hogy nem akarják elhinni, hogy te normális emberként, kemény munkával felépítettél valamit. Huszonkét évesen alapítottam az első cégemet, most leszek harmincnyolc, azaz tizenhat éve vezetek cégeket. A férjem nem vén, nem pocakos, nem kőgazdag, és nem mindent ő fizet. Ezért is raktuk ki magunkat, hogy tisztába tegyük, ki él Alma mellett. A rosszindulatú kommentelő nem akar harcolni az álmaiért, nincsenek céljai, nem tanul, nem olyan szigorú időbeosztásban él, mint én. Sokkal könnyebb engem leszarozni, csak hogy többnek tűnjön az illető, mint azt mondani, hogy „figyelj, anyukám, azért ügyes vagy”. És persze mindent jobban tudnak nálam.
Marokkóban is kurválkodni voltál, ha jól tudom.
Persze, hogyne, anyám pedig tartotta a lámpát, meg ő is beszállt, hogy még bizarrabb legyen, nagyon jól éreztük magunkat kettesben. Soha nem voltunk kettesben nyaralni. Anyukám hatvanöt éves, bohókás nő. Megváltja a világot mindennap, iszonyat jól néz ki, sportol. Nyugdíjas már, sokat unokázik. Tök jó dolog, hogy előttem ilyen példa van, mert látom, hogy ezt lehet így is csinálni, és nem az van, hogy ötven fölött legyintünk, hogy már mindegy, és azt várjuk, mikor jön el a kaszás.
Volt már halálfélelmed?
Egyszer majdnem belefulladtam a délegyházi tóba, és anyukám mentett ki. Szörnyű élmény volt. Nagyon jól úszom, de nem tudom betenni a fejem a vízbe, nem tudok fejest ugrani, nem tudok búvárkodni. Délegyházán viszont kicsi voltam még, nem tudtam úszni. A gumimatracról fordultam be, és elsüllyedtem. Anyukám nem volt valami jó úszó, de megfogott a hónom alatt, előredobott valamennyire, aztán csinált egy kartempót. Én közben süllyedtem le, de akkor megint alám nyúlt, így mentett ki a tóból. Ott voltak a parton az emberek, az apukám és az öcsém épp vásárolt, és emlékszem, senki nem jött segíteni, hanem ott kiabáltak a férfiak a partról, hogy „apuka, fullad a gyerek”. Akkor vesztettem el minden bizalmamat a férfiakban.
Azóta csak visszanyerted.
Vissza, de azért az ott egy komoly flash volt.

Fotó: Neményi Márton
Búvárkodás nélkül is teljesnek tűnik az életed.
Igen, bár szeretném megugrani ezt az akadályt. Azért vannak a félelmek, hogy szembenézzünk velük, lehet, egyszer el is végzek egy búvártanfolyamot. Napi szinten benne vagyok valamiben, napi szinten tanulok, most ugye az online világot tanulom. Az a fő erősségem, hogy tudom motiválni a nőket. Élek valahogy, és amit megtapasztaltam, azt szeretném azoknak a nőknek átadni, akik erre nyitottak, befogadóak, és valamiért hitelesnek tartanak. Önazonos vagyok, emiatt a külvilág hitelesnek fog érezni. Ha tudom, mennyit érek, és tudom, mikor kell felállni és hallatni a hangomat, akkor nem lesz rajtam fogás. A tantrának van egy nagyon jó mondása: azt lehet zavarba hozni, akiben zavar van. Ha olyan dologról állsz ki prédikálni, előadást tartani, amiben nincs meg a kellő tudásod, mélységed, tapasztalatod, akkor valaki egyet belekérdez, és máris elönt a hideg verejték, kattog az agyad, hogy úristen, most akkor erre mit kéne válaszolnom. Ha olyan felkérés érkezne, ahol hibázhatnék, akkor nemet mondok. Akkor mondok igent, ha a jelenlétemmel segíthetek másoknak. Ezért jó a közösségem, az Absolutely Woman. Ott eleve mindegy, hány éves valaki, mert mindenki nyitott a változásra, és hogy többet hozzon ki az életéből.
Az idősebbek, akár a hatvanévesek is?
Igen, ők is. Úgy vannak vele, hogy van még húsz-harminc évük, miért is kellene ezt bepunnyadva tölteniük a négy fal között.
Az érettségi óta volt olyan időszak az életedben, amikor nem voltál ennyire magabiztos, mint amilyen most vagy?
Persze. Szerintem a magabiztosság egy folyamatosan növekvő dolog, már ha dolgozol rajta. Nekem mindig a sikerből jött. Cél, tervezés, tanulás, és hát minden egyes lépésnél vállveregetés magamnak, hogy jó vagyok. Ha nem sikerült valami, akkor pedig önelemzés.
Egy FHM- vagy egy Playboy-címlapot önálló sikerként éltél meg, vagy eszköz volt egy adott célhoz vezető úton?
Eszköz volt. A legnagyobb vágyam a 2000-es évek elején az volt, hogy a Moulin Rouge színpadán állhassak mint szólista táncos. Akkor még volt klasszikus revüműsor, Vermes János idejében bekerültem mint szólista, és hetente négy alkalommal, minden este benne voltam a nagy műsorban. És nekem ez volt a nagy álmom. Aztán pont ezen a helyen fedezett fel a Playboy akkori főszerkesztője, és így lettem címlapon. Borzasztó nagy eredmény volt az én életemben, hogy ilyen nívós lap borítóján szerepelhetek. Magyarországon ezt sem ismerik el, de külföldön ezek után bárhova mehettem fellépni, és olyan összeget kérhettem el, amit csak kevesen. Az első címlap volt igazán átütő erejű. A következő mérföldkő a világbajnoki első helyezés volt 2006-ban Kanadában. A versenyre csak meghívásos alapon lehetett menni, a kinti szervező már hallott rólam mint magyar táncosról és modellről, ő hívott ki, hogy ha már Moulin Rouge, ha már Playboy, akkor mi lenne, ha indulnék. Borzalmasan boldog voltam, mert éhes voltam arra a tudásra, hogy megnézzem, miket fognak produkálni ott a lányok… az egzotikus tánc, a sztriptíz, a burleszk hazájába mentem. Tanulni mentem, és show-val érkeztem, akkor jött a légtorna az életembe. Az egyhetes versenyzés miatt éppen hullafáradtan ültem a színpad mögött egy sörös rekeszen, amikor kihirdették, hogy nyertem. Bemondták a nevemet, kimentem, és nem hittem el, hogy nyertem, miközben borzalmasan nagy szakmai alázattal idejöttem tanulni, nézni, hogy mit tudnak a nagyok. Úgy konferált fel a versenyigazgató, hogy sok mindent látott már harminckét év alatt, mióta megrendezik az eseményt, de ilyen show-t még nem. Abban a pillanatban én voltam a világ legboldogabb embere. Itthon hajnali hat óra volt, és sírva hívtam anyut, hogy képzelje el, mi történt. Ő is sírt, mondta, hogy mindig is bízott bennem, és most érzi azt, hogy jól tette, hogy hagyott, hogy menjek, versenyezzek, mert érzi, hogy végre helyükre kerültek a dolgok, és ez el fog valamit indítani, ami meghozza külföldön azt az elismerést, ami anyagilag is prosperáló lesz. A verseny hatalmas lendületet adott, 2007-től minden évben turnéztam: bejártam egész Kanadát, Ausztráliát, az USA-ban is voltam. A turnék, a győzelem önbizalmat adtak, hogy azért nem járok én olyan rossz úton, ahogy Magyarországon lefestik, és hogy amit csinálok, azt lehet művészetnek is tekinteni. Borzalmasan élvezem a színpadi létet: nem a pénz miatt csinálom, de közben a tánc nyilván adott egy olyan anyagi biztonságot, amiből elkezdhettem felépíteni a cégeimet. Soha nem voltak gazdag szeretőim, gazdag szüleim, nem pályáztam soha semmit. Amit beletettem a cégeimbe, azt abból tettem bele, amit összetáncoltam a világ körül. Jó érzés volt, hogy hazajöttem egyszemélyes szponzorként, és nyithattam két stúdiót. Az eleje nehéz volt, mert párhuzamosan kellett két életet űzni: éjszaka fellépni, majd nappal céget vezetni. De megérte.
Mikor hagytad abba az éjszakai munkát?
A gyerek születése előtt, és kb. négy és fél éve nem járok turnézni. Vannak fellépéseim ugyanúgy, csak nem abban a mennyiségben, és nem olyan messze, mint anno. Szlovákiába kimegyek, vagy Budapestre egy céges partira. Show-műsorról beszélünk, nem vagyok soha meztelen, a bikini marad.

Fotó: Neményi Márton
Ajánlatokat kapsz?
Nem nagyon, de a közösségi médiának köszönhetően vannak őrültek, akik azt gondolják, hogy valami történni fog, ha az álló péniszüket elküldik nekem este tízkor messengeren.
A Moulin Rouge-ban a pultnál tehettek ajánlatot.
Így van, de ott volt kontroll. Itt már elbújva csinálják, egy profil mögül. Nézzük a férjemmel a tévét, felvillan az órám, és egy nagy pénisz van rajta. Hatalmasat röhögünk. De ezzel mi a cél? Így nem lehet ismerkedni. Így nem lehet csinálni semmit.
El tudod képzelni, hogy hatvanöt évesen is tekeregsz a rúdon?
Nem, ahogyan már most sem igazán tekergek. A nosztalgia rám jöhet, ott van a nappaliban a rúd, bármikor felpattanhatok rá, ha akarok. Minden kornak megvan a maga mozgásformája.
Most melyik a kedvenc sportod?
Most épp a cross fit. Szeretem a nagy kihívásokat, amikor nem nőként vagyok kezelve a sport nagyszínpadán. Itt férfiakat megszégyenítő módon lehet húzódzkodni, nagy súlyokat mozgatni. Nagyon nőies életet élek a hétköznapokban, és tök jól jön egy ilyen karakterű mozgásforma. Az emberi lélek a teljességre törekszik, és nem vágynék arra, hogy a szabadidőmben is nőies hastáncot tanuljak. Bemegyek inkább egy csupa férfiakkal teli terembe, és megnézem, ki lesz a jobb ma.
Hányat tudsz húzódzkodni?
Tízet biztosan.
Csapatsport nem érdekel?
Nem igazán. Éltem úgy, hogy negyven-ötven embert irányítottam, és adtam nekik jó fizetést. A cégem mindig self branding volt, és bárki hibázott, mindig rajtam csattant az ostor, mert ismert ember csinálta a stúdiót. Sokszor kellett mások hibájáért felelősséget vállalnom, sokszor a másiktól várta mindenki a megoldást, senki nem érezte sajátjának a céget, és borzalmasan megcsömörlöttem attól, hogy tőlem függött minden. A csapatjátékban most úgy dolgozom, hogy megtalálom a legjobb embereket magam mellé, akik külsős kivitelezőként dolgoznak. Nálam akár tíz évvel fiatalabbak, Magyarország legjobbjai közt vannak, és kőkeményen megmondják, ha valamit elrontottam. Visszaküldik, hogy dolgozzak még rajta, mert ez még csak 90 százalék.
Tehát logikus érvekkel Pirner Alma irányítható.
Ha azt érzem, hogy valaki sokkal jobb valamiben, persze. A legjobb üzleti döntésem volt, hogy azokkal álltam össze a munkában, akikkel, mert minden, amit tudok, az ő iránymutatásuknak köszönhető. Meg merték mondani, ha hibáztam, én pedig beláttam, ha úgy volt. Vagy belátom, ha úgy van.

Fotó: Neményi Márton