Sztárok

Meglepődsz, hány nője volt a ma 59 éves Antonio Banderasnak

Sokat változott az elmúlt években Antonio Banderas, aki a két évvel ezelőtti infarktusa után új életet kezdett. Nehéz megmondani, hogy a változást miben méri.

Fogalmam sincs, miért és ki kezdte el latin csődörnek nevezni Antonio Banderast, de ezzel a kifejezéssel sok róla szóló cikkben és vele készült interjúban találkoztam, amikor a születésnapja kapcsán utánanéztem a színésznek. Ezek után kezdett érdekelni: vajon azért aggatták rá ezt a jelzőt, mert annyi (barát)nője volt a ma 59 éves spanyol sztárnak? Hát, meglepődtem, mit találtam. 

 Antonio Banderas a Miami Fashion Week kifutóján az Ice Palace Film Studiosban idén júniusban (Fotó: Johnny Louis/WireImage,)

Az biztos, hogy hollywoodi karrierjét a latin szerető kategóriában kezdte (és lényegében ott is fejezte be), ami eleinte nagy áldás volt az akkor angolul még nem beszélő színésznek. Banderas azonban nemigen tudott kitörni ebből a szerepből, és bár szerintem vannak jó alakításai ezeken kívül is, nagyjából ma is két filmcímet tudunk kapásból mondani: az egyik a Desperado, a másik pedig a Zorro. Mindkettőben, vagy ha a Zorro első és második részét külön számoljuk, akkor mindháromban csodálatos partnernőket válogattak mellé. Salma Hayekkel később még kétszer dolgoztak együtt, és máig nagyon jó barátok, Catherine Zeta-Jones pedig gyakorlatilag a nagy szerelmet köszönheti Banderasnak. 

„A személyiségét szerettem, nem a szépségét, persze, azt is látom, de ő nagyon éles eszű, szellemes, és nem változott az idővel sem, ahogyan egyre híresebb lett. Egy cseppet sem változott. (…) Amikor Franciaországban voltunk együtt egy filmfesztiválon a Zorróval, Michael (Michael Douglas – a szerk.) is ott volt. Kihívott és megkérdezte, ki az a gyönyörű lány velem? Be tudsz mutatni? Szóval, tartozik nekem, méghozzá sokkal” – mesélte a Standardnak még 14 éve a színész, amikor éppen a Zorro második részével turnézott.

Bár gyakorlatilag minden filmforgatáson hírbe hozták a partnernőjével, és elég megnézni egy ilyen filmet, hogy értsük miért, ettől még csak egy alkalommal volt igaz a munkarománc. Melanie Griffith és ő a közös filmjük forgatásán szerettek egymásba, és Banderas el is hagyta a színésznőért az akkori feleségét, Ana Lezát. Kilenc év házasság után vetette bele magát az új kapcsolatba, és bár nem adtak sok esélyt a Griffith–Banderas románcnak, ma már tudjuk, hogy nagyon is tartós volt az a szerelem. 19 együtt töltött év után ugyan különváltak, de mindketten a mai napig csak a legnagyobb szeretettel beszélnek egymásról, és nem csak a lányuk miatt állnak szóba egymással. 

Banderas latin csődör jelzője leginkább tehát a filmes imázsára utal, és bár biztosan akadtak olyan románcok, amelyekről a nagyközönség nem szerzett tudomást, összeszedtük azt, kikkel is hozták hírbe a sztárt, és azt is megmondjuk, mi igaz ezekből a pletykákból. 

Megnézem
Összes kép (22)

Meglepő, de lényegében három kapcsolatáról tud a világ, és egyik érte a másikat. Banderas a szívinfarktusa után azt nyilatkozta, hogy egészen új életet szeretne élni, sokkal nyitottabb akar lenni, és visszafogja magát, ez pedig a jelek szerint sikerült. Az elmúlt két évben új szerepekben láthatjuk, érdeklődőbb, és állítólag kevésbé idegesíti fel magát az apróságokon, aminek mostani párja örül csak igazán. 

(Egy elmaradásunk van Banderasszal kapcsolatban, ez pedig az Angelina Jolie-val forgatott közös filmje, ami után kevesen hitték, hogy tényleg hűséges tudott maradni a feleségéhez, de ő ezt a mai napig váltig állítja. 

Íme az Eredendő bűn, ami után Angelina Jolie és Banderas szerelmi jelenetéről beszélt a fél világ: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top