Sztárok

Ezért szakított MC Hawer a 33 évvel fiatalabb barátnőjével

Nagy szerelemnek indult, de a mulatóssztár belátta, nem bírja tovább Fanni mellett.

Őszintén vallott a szakításáról MC Hawer, azaz Koczka Géza. Az 53 éves mulatóssztár nem titkolja tovább, hogyan ért véget a boldogsága a 33 évvel fiatalabb Fannivalírja a Blikk.

Február óta tudtam, ez már nem az az álom. Szomorú és csalódott vagyok, de harag nincs bennem, csak értetlenség és egy kérdőjel, mert a jelek szerint nem vagyok alkalmas arra, hogy egy fiatal nő számára ideális társ legyek” – panaszolta a mulatóssztár.

Elmondása szerint Fanni agyonnyomta a ragaszkodásával. „Fél évvel az összeköltözésünk után már csak a mosdóban lehettem egyedül. Mindenhová követett, és mindenbe belekötött. A kis veszekedések megnőttek” – vallotta be. Kiderült, az MC Hawer és Tekknő duón belül is feszültséget okozott egykori menyasszonyának megjelenése, sőt Fanni folyamatosan féltékenykedett a zenészre.

 „Nekem támadt, és ezek után kértem, pár napra utazzon haza. Utána döntöttem, hogy ezt így nem bírom tovább. (…) Őszinte és hűséges voltam, és most a fejemet rázom. Sokat hallottam már, hogy jegygyűrűvel az ujján a legszebb nő is képes hárpiává változni” – jelentette ki MC Hawer, akinek a szakítás óta folyamatosan könyörög Fanni, hogy fogadja vissza, de a zenész nem enged.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top