Sztárok

Kandász Andi lánya tiszta anyja

Amióta elindult az Ázsia Expressz 2, Kandász Andrea gyakran elmondta, mennyire hiányzott neki a forgatáson a családja. Most mesélt arról, mitől ilyen összetartó a família.

Kandász Andrea nemrég éppen arról mesélt nekünk, mennyire másmilyennek ismertük volna meg akkor, ha mondjuk ő a lányával ment volna az Ázsia Expresszbe. Ennek ellenére egyáltalán nem bánja, hogy végül Demcsák Zsuzsával keltek útra, mert szerinte rengeteget tanult magáról is, például azt, hogy el kell engednie a sértődékenységét. Ezt persze a gyereknevelés során is gyakorolhatta. 

„Amikor valaki szülővé válik, igyekszik valamilyen elv szerint nevelni. Hogy a módszer sikerre vezet, vagy kudarcokat eredményez, az csak akkor derül ki igazán, amikor a kicsiből felnőtt lesz. Én húszéves korában sem féltem megkérdezni a gyerekemet, hogy milyen szülőnek tart minket, és boldog-e. És bár eleinte nem esett jól, de örültem, ha meg tudta fogalmazni a hibáimat is. Cserébe Feri, a férjem és én kertelés nélkül, ám szeretettel elmondtuk neki, hogy mi az, ami minket bánt. Egyszóval a családban bármit képesek vagyunk megbeszélni egymással, tartós és feltétlen bizalmat eredményezett az őszinteség” – mesélte Kandi a Story magazinnak.Az is kiderült, hogy bár a lányával eltérően látják a világot, más az érdeklődési területük, ennek ellenére nem csak külsőleg hasonlítanak egymásra. 

A Story címlapján együtt szerepel Kandász Andi és a lánya, Lolita

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top