Sztárok

Ázsia Expressz: a legnagyobb nyertes, a legnagyobb vesztes és aki a pénzt vitte

Vártam az Ázsia Expressz visszatérést és bár az elmúlt hetekben vegyes érzésekkel ültem a tévé előtt, bevallom, várom a következő évadot. Mert ez az a műsor, ahol nem biztos, hogy a legnagyobb nyertes az, aki a pénzt megszerzi.

Tegnap este befejeződött az Ázsia Expressz második évada, amit Horváth Grétáék megnyertek. Tényleg küzdöttek, ahogy csak bírtak, látszott rajtuk, mennyire motiváltak, mert mint mondták: a fődíj minden túlzás nélkül új életre való esélyt jelent számukra. Már tudjuk, hogy valóra váltották az álmukat, építkeztek Dáviddal, és Gréta szépségszalont is nyitott a pénzből.  A döntőben éppen azokkal küzdöttek, akikkel az Ázsiában töltött hetek alatt barátok is lettek, és Janicsák Vecáék nem is sajnálták a győzelmet, sőt együtt tudtak örülni Grétáékkal. 

Nem mindenki tudott tiszta szívből a pár győzelméhez gratulálni, legalábbis a nézők közül. Már hetek óta érezni lehetett, hogy fokozódott az ellenszenv néhány versenyző iránt. Mindig meg kell jegyezni, hogy az adásba került másfél óra azért egy erősen szerkesztett műsor, hiszen egy pár egy napja sem férne bele vágatlanul, nemhogy az éppen versenyben lévő összes játékosé. Erre amúgy Ladányi Jancsó Ábel is felhívta a nézők figyelmét, bár kevés sikerrel. Hiába mondta el ő vagy éppen az énekesnő, hogy a kapcsolatuk javult az ázsiai kalandok hatására, még így is lesújtó a nézők véleménye Vecáról és Grétáról. Ezt amúgy a saját felmérésünk is jól mutatja: 

Ha a műsor első hetében tettük volna fel ezt a kérdést, akkor egészen más eredményre jutunk, ez borítékolható. Demcsák Zsuzsa akkor torony magasan első helyen végzett volna, de azóta sok idő telt el, végül éppen ő a műsor egyik nagy nyertese. Nemcsak a szerelmet találta meg Ázsiában, hanem saját maga és a versenytársai, a stábtagok is úgy gondolják, gyakorlatilag új emberként tért haza két hónap után. Ezt még Ördög Nóra is megjegyezte, aki beismerte, mennyire nem tartotta szimpatikusnak Zsuzsa hozzáállását eleinte, de jó volt látni, ahogyan leomlottak a maga köré épített falak, így végül Nóri is megszerette kolléganőjét. 

„Sri Lanka, India, Thaiföld. 3 ország, 60 nap, megannyi küszködés, fájdalom, milliónyi kedves, befogadó ember, szeretet, csodák körülöttünk és bennünk. Fáradhatatlan kollégák, profi stáb. Egy hatalmas utazás, ezúttal a szívem körül. Köszönöm Nektek is, akik írtatok, velünk voltatok! Rengeteg erőt adtatok! Mosolyogva búcsúztam, azóta is mosolygok” – írta Demcsák Zsuzsa, megköszönve a közösségi oldalán őt követőknek azt a sok kedvességet, amit írtak neki. 

Demcsák a nézők szeretetét is érezte már az utolsó hetekben, erről az nlc.-nek adott interjúban is mesélt, viszont vele ellentétben például Horváth Gréta inkább letiltotta a hozzászólási lehetőséget, és Veca sem posztolt túlságosan sokat. Ez persze nem akadályozza meg az embereket, hogy véleményt nyilvánítsanak. 

„Szinte az egész ország csalódott!! Joggal! És még most sem “érti” miért kap ennyi kritikát. Büszke magára!” – írta az egyik hozzászóló a pénteki BEST magazinban megjelent interjú kapcsán. 

Jól jött még ki a játékból Gáspár Evelin is, amit előzetesen el lehet mondani.

A fenti szavazáshoz hasonlóan azonban kíváncsiak vagyunk arra, te hogy látod az Ázsia Expressz 2 versenyzőit: 

Az Ázsia Expressz 2 csapata

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top