nlc.hu
Sztárok
Tóth Gabi elárulta, mikor születik meg a kislánya

Tóth Gabi elárulta, mikor születik meg a kislánya

Jelenleg a Sztárban sztár leszek! című műsor mestereként láthatjuk az énekesnőt, miközben az első gyermekét várja.

A várandóssága miatt szinte mindent lemondott Tóth Gabi, csak a Sztárban sztár leszek! című műsort vállalta el, meg az augusztus végi Fenyő-koncertet. „Öt hónapig mindent félretettem a baba miatt. (…) Rám is fért ez a kis megálló, mert 15 éve nem pihentem igazán” – nyilatkozta az énekesnő a Színes RTV-nek adott interjúban. 

Elmondása szerint igyekezett aktívan is pihenni a nyáron a párjával, Krausz Gáborral. „Ez az utolsó kettesben töltött időszakunk, mert karácsonykor, amikor megszületik a kislányunk, az életünk új dimenzióba lép”– árulta el Tóth Gabi.

A várandós énekesnő fizikailag is remekül helytállt a Sztárban sztár leszek! olykor kimerítő felvételein. „Mivel a második trimeszter kezdetén indult a munka, akkor már jól voltam – mesélte. – Remekül bírtam a napi tizenórás forgatást, pedig korábban, amíg nem voltam állapotos, eléggé kikészültem ilyenkor.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top