Sztárok

„Itt maradt a megbeszélés hiánya” – tanítványai, kollégái vallanak Marton Lászlóról

77 évesen, hosszú betegséget követően elhunyt Marton László. Az évtizedekig tanárként dolgozó színházi szakemberre pályatársak, tanítványok emlékeznek. A #metoo-t nem igazán érintik, pedig szerves része Marton utóbbi két évének – a bocsánatkérésével együtt.

A Vígszínház volt főrendezője sokáig a Színművészeti Egyetemen tanított, utolsó osztálya 2015-ben végzett – ezt közösen vitte Hegedűs D. Gézával és Forgács Péterrel. Másik osztályát (melybe több országosan ismertté vált színész is járt) 1987 és 1991 között tanította. Tanítványai mindegyike hangsúlyozta segítőkészségét, és hogy mindenkinek a sorsát szívén viselte. 

Oberfrank Pál jelenleg a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, szintén az osztályában végzett. Ő 2019 februárjában mutatta be Marton utolsó rendezését, Molière Tartuffe című, az álszentségről és képmutatásról szóló komédiáját. Oberfrank mélyen megrendült a hír hallatán, az nlc.-nek a következőt nyilatkozta. „Megmondom őszintén, le vagyok sújtva. Most  úgy érzem, mintha új veszteség ért volna. Második apámnak tekintettem Martont. A Tartuffe kapcsán sokat beszélgettünk a szakmáról, az életről, a darabról egyaránt. Jó volt vele lenni.”

Oberfrank Pál rendező (MTI Fotó: Bodnár Boglárka)

Utolsó osztályába járt Janka Barnabás, a debreceni Csokonai Színház társulatának tagja. „Ma reggel értesültem a hírről, mélyen érintett – mondta a színész az nlc.-nek. – Szerencsére ma nem próbálok,  mert mérhetetlen fájdalom keletkezett a szívemben, egy pótolhatatlan embert vesztettünk el. Fantasztikus tanár, igazi mester volt nekem ő.”

Janka Barnabás (Fotó: Csokonay Színház)

A szabadúszóként dolgozó Bacsa Ildikó is szeretettel emlékszik egykori tanárára. Annak ellenére, hogy tudta, tudták, hogy a volt osztályfőnök nagyon beteg, váratlanul érte a hír. „A színművészetin egy osztályfőnök teljesen más, mint egy átlagos egyetemen, szoros kapcsolat alakul ki a diákokkal. A miénk nagyon jó osztály volt, nagyon szerettünk őt –  mondta lapunknak. – Az egyetemi évek alatt és utána is mindig segített, bármikor felhívhattuk, ha valamilyen gondunk támadt. Emberileg és szakmailag is fantasztikus volt. Emlékszem, ő nevezett el Bacsusnak. Mindig azt mondta, Bacsuskám, menj fel a színpadra! Azóta mindenki így hív. Tanárként  fantasztikus volt a nyitottsága, szerettük, hogy nagyon sok vendégtanárt hívott, nagyon jó osztályt kovácsolt belőlünk. Én akkor kerültem gyakorlatra a Vígszínházba, amikor ő volt az igazgató, és rögtön egy főszerepet bízott rám. Hiányozni fog.”

Bacsa Ildikó (Fotó: Gárdonyi Géza színház)

Józan László is Marton utolsó osztályába járt, ő nem szeretett volna nyilatkozni, azt kérte, Facebook posztját idézzük tőle: „Szerettem. Kötődtem hozzá. Szeretett. Büszkeség és boldogság, hogy a tanítványa lehetek. Vele voltam. Velem volt. A családjával vagyok. Nincs több szó. #MARTONLASZLO”

Józan László és Marton László (Forrás: Józan László Facebook)

Neil Simon Furcsa párjában Martin együtt dolgozott Quintus Konráddal, de kapcsolatuk jóval korábbra nyúlik vissza. Quintus így emlékezett rá: „Kétszer jelentkeztem főiskolára, elsőre nem vettek fel. A két rosta közt hasznos tanácsokat adott, segített verset választani, másodikra felvettek. Jóval később volt egy időszak amikor légüres térbe kerültem, akkor kértem a segítségét. Két hét múlva már a Vígben próbáltam, és ott maradtam két évig. Én is vezettem színházat, bár nem természetesen nem hasonlítanám a Vígszínház vezetéséhez, de tudom hogy milyen hatalmas felelősség naponta 2000 nézővel megtölteni a Víg és a Pesti színházat.”

Quintus Konrád (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Árnyaltabb a kép

„Boldogan és egyenes nyakkal vállalom a Marton-féle örökséget” – ezzel a címmel jelent meg két napja egy interjú Fesztbaum Bélával, aki szintén Marton osztályába járt.  Fesztbaum az nlc.-nek annyit tett még hozzá, hogy: „Mindenféle szempontból vállalom a művészeti örökséget. Nála tanultam meg a szakma alapjait, mind a mai napig itt vagyok színész (a Vígszínházban – a szerk.), egy olyan helyszínen, amelyet meghatároz az ő szellemisége, a rendezései, az ő sikerdarabjai:  a Padlás, a Pál utcai fiúk, az Össztánc, a Furcsa pár, az Óz a csodák csodája vagy épp a Játék a kastélyban. Az elmúlt évtizedekben sokban játszottam, és remélem fogok még a következő évtizedekben. Személy szerint nagyon sokat kaptam és tanultam tőle, emlékét szívemben őrzöm. Isten veled, tanár úr.”

Fesztbaum Béla (Fotó: Gál Bereniké)

#metoo

Marton László neve a színházi rendezésein túl két évvel ezelőtt a #metoo kapcsán került be a hírfolyamba, miután Sárosdi Lilla színművésznő 2017. október 14-én azt mondta, hogy egy színházi hatalmasság zaklatta őt, majd 2017. október 19-én pontosította, hogy Marton Lászlóról van szó. Az ügy hatalmas port kavart, az nlc.-nek nyilatkozó művészek közül senki nem akart ebben a témában (is) megszólalni, ezért a Színház folyóirat Facebook-oldaláról Tompa Andrea megemlékezését idézzük: 

„A magyar színháztörténet fontos, vagy ennél több: meghatározó szereplője volt. Egy bő hónapja találkoztunk utoljára, talán. Bizonytalan vagyok: egy klinikáról kijövet egy férfi nézett hosszan és én vissza rá, szintén hosszan. A tekintetében felismertem Marton Lászlót, testben nem, nagyon összetörtnek tűnt. Nem köszöntünk. Talán hiba volt. Tudtam róla, egy amerikai közös ismerősünkön keresztül, hogy beteg. Sokszor beszélgettünk korábban, 2017 ősze előtt, mindig szakmai kérdésekről és spontánul. Írtam róla többször bírálatot, az ilyesmi sokszor falat von alkotó és kritikus közé. Ő egyébként elég jól bírta a kritikát. Az elmúlt időben többször eszembe jutott, hogy felkeresném, hogy beszélgessek vele, megkérdezzem, mi van vele, hogy élte meg azt, ami történt. Van-e viszonya a saját történetéhez. Fontos, hogy az áldozatok megszólaltak. Fájdalmas, hogy ő hallgatott. Nem volt bátorságom felkeresni, nem ismertük egymást elég mélyen ehhez. Egy számomra hiteles vígszínházi embertől kérdeztem nem oly régen: mit lehetett tudni arról, ami történt a színházban. Azt mondta, sokat. És ez mindannyiukon nagy teher, és ezzel nem tud mit kezdeni. 
Most elment, magával vitte a megbocsátás, a megbeszélés lehetőségét. Valahogy itt maradt a hallgatás, a megbeszélés hiánya, a teher, a dolgok nyomasztó jelene. Legyen könnyű neki odaát.”

Marton László Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező (Fotó: Czimbal Gyula/MTI)

Azzal kapcsolatban, hogy Marton miért nem beszél, megoszlottak a vélemények, ezernyi kommentháborút gerjesztett a történet. Marton viszont bocsánatot kért, levelét az MTI-n keresztül 2017. október 26-án közölte a sajtó, mi most idemásoljuk: 

„Az elmúlt napokban napvilágot látott, személyemet érintő hírek mindent összetörtek körülöttem. Nem kímélték sem a családomat, sem a munkámat, sem önnön magamat. Igyekeztem egész életemben teremteni, alkotni és átadni. Mindez most megsemmisült, olyan – nagyrészt névtelen – közlések alapján, melyekben egyoldalú értékelések is találhatók.
Pályám során arra törekedtem, hogy másokat ne bántsak, hanem segítsek. Úgy a színpadon, mint azon kívül. Soha nem akartam egy másik embert megalázni.
Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket.
Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket. Tisztelettel kérem bocsánatkérésem elfogadását.
Bocsánatkérésem mellett, továbbra is a Vígszínház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendelkezésére állok, hogy hallgassák meg vezetői, rendezői és tanári működésemmel kapcsolatban a társulat tagjait, a színház dolgozóit, valamennyi volt és jelenlegi tanítványomat.”

Sárosdi Lilla a bocsánatkérést elfogadta. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az ügy kirobbanásakor Marton felfüggesztését kérték. 2019. szeptember 13-án délután 3 órakor az SZFE honlapján nem jelent meg a gyászhír, a Vígszínház oldalán viszont búcsúznak tőle. A szöveg kizárólag a színházi, művészi karrierre fókuszál. 

UPDATE: délután 4 órakor már az SZFE is közölte a gyászhírt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top