Sztárok

Kammerer Zoltán: „Nincs sok esélyem az olimpiára”

Kammerer Zoltánnak komoly céljai vannak a 2020-as évre, bár jól tudja, hogy nincsen már sok esélye kijutni a tokiói játékokra.

Kammerer Zoltán tisztában van vele, hogy nem sok esélye van kijutni a 2020-as tokiói olimpiára, mégsem adja fel. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos a DIGI Sport híradójának mesélt az elmúlt évekről, sőt azt is elárulta, hogy egyáltalán nem ebben a sportágban akart érvényesülni, hiszen focistának készült. 

Kammerer Zoltán az esélyeiről mesélt (Fotó: Sport24)

„Én úgy kezdtem el kajakozni, hogy focista akartam lenni, de mondjuk azt, hogy »finoman eltanácsoltak«. Az 1986-os világbajnokság évében történt, hogy a nyári szünetben a futballedző füzetébe mindenki beírhatta a nevét és a címét, ő pedig mondta, hogy levélben értesít majd arról, hogy mikor lesz a következő edzés. A levél nekem azóta sem jött meg, pedig már eltelt 33 év. Kimaradt egy év, aztán 1987 októberében a testvérem ment kajakozni, hatodikos lányokat kerestek, én pedig gondoltam, hogy idegesítsem, bosszantsam, negyedikes fiúként lementem, és ott ragadtam” – nyilatkozta a Sport24-nek Kammerer Zoltán, aki azt is elárulta, mennyi esélye van kijutni a tokiói játékokra.

„(…) Hamarosan elkezdem a felkészülést a 2020-as évre. Izgalmas évnek ígérkezik, lesznek hazai válogatók, Világkupák, lesz Eb és nem olimpiai számok világbajnoksága, tehát még mindig rengeteg cél van előttem, még ha az olimpiát nem is nézem. Az olimpiára annyira sok esélyem nincs kijutni, ezt én is nagyon jól tudom, de ettől függetlenül úgy állok oda az év elejére, mintha az életemért harcolnék. Nem adom fel!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top