Sztárok

Meglepő szerepben mutatkozik be Varga Izabella

Egy vetélkedőben tűnik fel a Barátok közt dr. Balogh Nórája.

Teljesen új szerepben láthatjuk Varga Izabellát. A Barátok közt színésznője egy tudásalapú vetélkedő műsorvezetője lesz. A kísérleti jellegű kvízműsort a Honfoglaló csapata találta ki. A Szövetség című formátumot kifejezetten az internetre találták ki, kizárólag a Youtube-on látható, és Varga Izabella mellett feltűnik benne Gundel Takács Gábor és Kovács Áron is.

Marczali László, Varga Izabella, Gundel Takács Gábor, Kovács Áron és Nessaj is feltűnik az új internetes kvízműsorban (Fotó: Instagram)

„A műsorvezetés nem is áll tőlem olyan távol, sőt, azzal kezdtem a pályámat. Tíz- és tizennyolc éves korom között ugyanis az újvidéki televízióban már dolgoztam ezen a vonalon” – mesélte a Blikknek Varga Izabella, aki örömmel vállalta a felkérést, és lett a formátum egyik műsorvezetője. A színésznő szerint a televíziózás jövője is az internetben rejlik, így az emberek nyitottak lesznek a műsorra.

Varga Izabella egyébként nagyon szereti a Honfoglalót. „A testvéremmel nagyon sokat játszottunk, amikor Anna lányom kicsi volt” – mesélte a színésznő, akinek a fizika, kémia, biológia és matek témájú kérdések jönnek be, mivel természettudományi gimnáziumban tanult.

Iza az általa vezetett kvíz első részében Dér Henit és egy barátját, Király Zsoltot bombázza kérdésekkel. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top