Sztárok

Kovács Patrícia: „Nincs olyan, hogy otthon ülök és sajnálom magam”

A NőComment következő adásában Kovács Patrícia történetéből kiderül, hogy belőle bizony a legjobbat hozza ki hű társa.

Adta magát a NőComment felvételén a téma, hogy a házi kedvencekről beszéljenek, hiszen Kovács Patrícia a kutyájával együtt lépett a stúdióba. Ahogy a SpektrumHome csatornán vasárnap este látható lesz, Ábel Anita hamar rátér arra, hogyan kezelik a beszélgetőtársak például a kutya-gyerek kapcsolatot. Konkrétan azt akarta tudni, elgondolkodott-e azon az ott ülők közül valaki a babavárás idején, hogy az ebnek mennie kell az újszülött miatt, hiszen sokan vannak, akik ilyenkor elajándékozzák a házi kedvencet, vagy csak egyszerűen megszabadulnak tőle. Dobó Kata felvállalta, hogy ő a macskáját bizony szerető gazdikra bízta, amikor nyolc évvel ezelőtt várandós volt, Hadas Krisztáéknál a kisebbik gyerek már úgy jött, hogy akkor már megvolt a nagylányuk kutyája, Ábel Anita és Kovács Patrícia pedig egyetértettek abban, hogy a gyerek náluk a családi felállásban a falka új tagja volt, éppen ezért bennük fel sem merült, hogy megszabaduljanak a kutyájuktól.

Kovács Patrícia a NőComment felvételén

„Én ezt egyáltalán nem tudom megérteni. Nem akarok ítélkezni senki felett, de ez egy nagyon rossz döntés. Mert az, hogy az én gyerekem kutyával nő fel, annyi mindent ad neki, hogy az elképzelhetetlen. Eleve megérkezik a világba, és nem ő van egyedül, ez sokat számít” – kezdte magyarázni a színésznő, aki Osvárt Andrea megjegyzésére, miszerint az ő életvitelébe nem fér bele a kutya, meglepően válaszolt. 

„Azt gondolom, hogy igen, nagyon fontos, hogy vannak ezek a nehézségek, de engem például nagyon egyben tart a kutyám, mindig is egyben tartott. Egy kutya mellett nincs olyan, hogy otthon ülök, és sajnáltatom magamat. Le kell vinnem sétálni, ha már lementem, akkor süt a nap, akkor szembe jön valaki, és mosolyog, tehát érnek olyan dolgok, amikkel az ember így kirángatja magát. Meg hát haza kell érni. Nekem, amikor a gyerekem jött, az hogy én nem vagyok ura a saját időmnek, egyáltalán nem volt probléma, mert egy mindig lakásban élő kutyával megtanulod a felelősséget. És például én ezért szoktam le a babakocsiról és kötöttem magamra a gyereket, hogy mehessünk sétálni.”

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése