nlc.hu
Sztárok
Várkonyi Andrea teljesen új szerepben próbálja ki magát

Várkonyi Andrea teljesen új szerepben próbálja ki magát

Várkonyi Andrea élete sokat változott, amióta szakított Bochkor Gáborral.

Várkonyi Andrea nemcsak tévés, hanem pszichológus is, nemrég megnyitotta a magánpraxisát – írja a Bors.

„A magánéleti változásaimat ugyan nem kötöm össze a pszichológusi munkámmal, de tényleg érdekes, hogy másokat hozzásegít az én történetem ah­hoz, hogy jelentkezzenek tanács­adásra… ha eljönnek hozzám, nincs jelentősége, hogy Várkonyi Andrea vagyok, akit a tévéből is ismerhetnek. Ha valaki belép a rendelőmbe, általában másfél percig érdekes az, hogy ki is vagyok én, majd amint meggyőződik róla, hogy ott vele fogunk foglalkozni, szóba sem kerül ez többet” – mondta Várkonyi Andrea, aki azt is elárulta, hogy ugyanúgy megviselte a szakítás, mint bárki mást.

Fotó: smagpix

„Az egyetemen is voltak önismereti óráink, és azon kívül is foglalkozunk magunkkal, hogy jobban tudjunk majd segíteni. Lehet, hogy az önismeret sok mindenen átsegít, hamarabb meghozunk döntéseket, de attól az még nekünk, nekem is ugyanolyan nehéz. Ugyanolyan emberi érzelmek dolgoznak bennem is, mint másokban. Én is megszenvedtem a szakítást” – mondta Várkonyi Andrea.

(Nyitó kép: smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top