Sztárok

Felemásan nyilatkozott a Magyar Úszó Szövetség elnöke Shane Tusupról

Dicsérte is, meg nem is az edzőt.

Ha Shane Tusup csapatot épít Magyarországon, azzal a hazai úszósport segítségére lehet, ugyanakkor nem zavarhatja a válogatott úszóit – nyilatkozta az InfoRádiónak a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

„Shane Tusup úszóedzői nagysága nem megkérdőjelezhető, Hosszú Katinkát háromszoros olimpiai bajnoki címig vitte” – fogalmazott az InfoRádiónak Wladár Sándor

Az elnök hozzátette: az már más kérdés, hogy Tusup viselkedése, morálja mennyire osztotta meg a magyar sportszerető társadalmat, illetve uszodai közösséget. Wladár szerint azonban Shane megváltozhatott, hisz benne, hogy tud már kommunikálni.

Ugyanakkor hozzátette, hogy nem fogja megengedni, hogy a válogatott úszóit – Hosszú Katinkát, Milák Kristófot, Kapás Boglárkát – a Duna Arénában zavarja.

(Kiemelt kép: MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top