Késmárky Marika – akinek pontos születési évét máig jótékony homály fedi, hála a kreatív zeneipari menedzsereknek – 1963-ban kezdett el hivatásszerűen énekelni, és a következő évben csatlakozott a Solymos Antal vezette Express együtteshez, amellyel aztán rendszeresen koncertezett Budapesten és az ország egyéb nagyvárosaiban. Később többször fellépett Belgiumban és Luxemburgban, 1966-ban pedig egy hamburgi producer próbálta befuttatni német nyelvterületen, inkább kevesebb, mint több sikerrel: a Maria Marky néven kiadott három – egyébként remek – kislemeze sajnos nyom nélkül süllyedt el. A kudarcra gyógyírt jelenthetett, hogy 1969-ben magyarországi karrierje végre repülőrajtot vett, miután elhozta a negyedik Táncdalfesztivál fődíját az Egy fiú a házból című dallal.
Vagyis repülőrajtot vett volna – ugyanis Késmárky Marika a hazai sikert követően egy váratlan húzással ismét a Nyugat, egészen pontosan az NSZK meghódítására tört. Még a táncdalfesztiválos szereplése előtt szerződtette le a holland Philips lemezkiadó hamburgi leányvállalata, egy korábbi németországi tévés fellépése alapján. Az énekesnő egy 1992-ben készült interjúban így idézte fel a sorsfordító 1969-es évét:
A lemezszerződést egy tévéadásnak köszönhetem. A hazai Ki mit tud?- hoz hasonló műsorban figyeltek fel rám Baden-Badenben. 1968-ban szerepeltem a versenyen, és azt követően megkeresett egy menedzser. Eljött Budapestre, itt minden részletet megbeszéltünk, majd állandó utazgatás következett. Pest és Hamburg között ingáztam. [..]Közölték velem, hogy ne várjak nagyon igényes számokat, egyszerű slágereket kell majd énekelnem. Az első kislemezemre egy orosz népdalfeldolgozás került, mégpedig a Petruska, amelynek a slágercíme Casatschok volt. Gondolhatja, ettől teljesen odavoltam. [..]
Nem éreztem, hogy itthon valakinek is hiányoztam volna. Rendben mentek a turnék, sokat szerepeltem a Balaton körül az Express zenekarral, Toldy Máriával, Hofi Gézával. Lényegében kezdőnek számítottam. Nem sokat tépelődtem azon, hogy menjek vagy maradjak. Barátaim, szakmabeli ismerőseim örültek annak, hogy Németországba hívtak, akik pedig nem álltak hozzám közel, nem is tudták meg, miért tűntem el. Különben, meglehet, ha itthon folytatom az éneklést, ugyanúgy elkallódhatok, mint más fesztiválon feltűnt kollégáim.
Késmárky Marika 1975-ben (fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)
Késmárky ezúttal már nem Maria Markyként, hanem a könnyebben megjegyezhető Edina Pop néven szerepelt: talán ennek is köszönhető, hogy – bár saját bevallása szerint soha nem lett milliomos – hamar elég népszerűvé vált az egész országban. Noha kiválóan beszélt németül, a lemeztársaság kezdetben még afféle egzotikus keleti énekesnőként próbálta marketingelni az orosz népdalfeldolgozással, meg az olyan dalokkal, mint a Zwischen Wolga Und Don vagy az Eine Feier Mit Tokajer. Szerencsére ezt vonalat gyorsan elhagyták, és 1970-ben már inkább olyan friss hangzású, minden korosztály által könnyen fogyasztható slágereket adtak neki, mint a Komm, komm zu mir vagy a Tomatenrote Lippen, amelyekkel aztán sikerült is befutnia.
Ugyancsak ebben az évben, egy bécsi sajtókonferencián ismerkedett meg a színész Günther Stoll-lal, akivel 1971-ben össze is házasodtak, majd Bajorország egyik legszebb vidékére, a Tegernsee-tó környékére költöztek. Sajnos a boldogság nem tartott sokáig, ugyanis a férfi 1977-ben váratlanul meghalt szívrohamban, ami nem csak Késmárky életében, hanem karrierjében is komoly törést okozott:
Életem legnehezebb szakaszát férjem halála után éltem át. Egy hatalmas házban laktam egyedül a hegyek között, hallottam a farkasok üvöltését is. Aztán beköltöztem Münchenbe, és egy időre visszavonultam.
– nyilatkozta erről az időszakról a Szabad Földnek 2015-ben
A mélypontról természetesen a zene rángatta ki. 1979-ben Ralph Siegel producer-dalszerző invitálta meg a frissen alakult, európai stílusú diszkózenét játszó Dschinghis Khanba, amelynek egyébként – teljesen véletlenül – egy másik magyar tagja is volt Mándoki László személyében. Az aprólékosan megtervezett arculattal és koncepcióval kiálló, történelmi kosztümökbe bújó együttes az 1979-es, Jeruzsálemben megtartott Eurovíziós Dalfesztiválon robbant be a köztudatba: ugyan az itt elhangzott, Dschinghis Khan című dal végül csak a negyedik helyet szerezte meg a versenyen, az egész mezőnyből csak ez vált igazi világslágerré.
Így az eredetileg csak az euróvíziós megmérettetésre toborzott csapat együtt maradt, és még éveken keresztül a német popzene egyik vezérhajójának számított, amely annak ellenére tudott sikeres lenni Európától a Szovjetunión át egészen a Távol-Keletig, hogy a dalok német nyelven szólaltak meg, ilyesmire pedig korábban még nem nagyon akadt példa.
A zenekar aztán a nyolcvanas évek közepén feloszlott, és Késmárky ismét szólópályára lépett: énekelt jazzt és gospelt, rendszeresen koncertezett Németországban és Magyarországon, visszatérő vendége lett a tévés nosztalgiaműsoroknak és időnként egy-egy nagylemezt is megjelentetett. Azóta pedig természetesen Dschinghis Khant is felfedezték maguknak a fiatalok: a kilencvenes évek végén az eurodisco-reneszánsz irányította a figyelmet ismét a zenekarra, a nullás évek közepén pedig a Moskau című dalukat, illetve az ahhoz tartozó, minden szempontból fantasztikus videóklip hódította meg az internetezőket.
Késmárky Marikát legközelebb egy világszínvonalú show keretébe láthatja a közönség 2020.01.11-én az 50 éves Táncdalfesztivál koncerten az Arénában. Jegyvásárlás: auditoriumhungaricum.jegy.hu
