Talán nem túlzás azt állítani, hogy a hagyományosabb táncdalok és a modernebb hangszerelésű beatzene közt mindig ügyesen egyensúlyozó Dobos Attila volt a hatvanas évek egyik legnagyobb magyar slágergyárosa. Ő írta többek közt – általában S. Nagy István vagy Szenes Iván szövegírókkal közösen – az Annál az első ügyetlen csóknált és az Isten véled, édes Piroskámat Aradszky Lászlónak, a Minden ember boldog akar lennit Harangozó Terinek, a Mamát Mary Zsuzsinak, és meg egy sor népszerű örökzöldet, valamint olyan elfeledett vagy slágerré soha nem vált, viszont újrafelfedezésre mindenképpen érdemes gyöngyszemeket, mint például a Fenyvesi Gabi és az Express együttes által előadott Ha egy fokkal szebb az ördögnél (illetve egy zárójelben rögtön pontosítsunk is: a szerzők a Magyar Rádiónak adták le a dalokat, és az ottani illetékesek véglegesítették a hangszerelést, továbbá ők osztották ki ezeket az énekeseknek). Ráadásul nemcsak komponista volt, hanem elsőrangú előadó is, aki néhány szerzeményét maga vitte sikerre: ilyen volt az A boldogságtól ordítani tudnék, a Kövek a vízparton, a Nyári zápor vagy a Rózsák, illatozzatok.
Ahogy azt a Quart.hu-nak nyilatkozta 2013-ban, tulajdonképpen azért lett dalszerző, mert elégedetlen volt az akkori slágerek színvonalával:
Lehet, hogy furcsa, de nekem az éneklés még a dalszerzés előtt jött. Tizennyolc éves koromban a Pillangó utcai munkásszállón játszottam a zenekarommal, ahol minden szombaton élő zenés klubest volt. Ott a zongorázás mellett énekeltem is. Akkor már figyeltük a nyugati modern könnyűzenét: Paul Ankát, Elvis Presleyt, Bill Haleyt, hallgattuk a luxemburgi rádiót. Engem eléggé bosszantottak az előttem lévő magyar generáció slágerei: Hollós Ilona, Kovács Erzsi, Németh Lehel, Záray-Vámosi. Én tiszteltem a tehetségüket és a karrierjüket, hiszen igen nagy sztárok voltak, de amikor folyton az ő slágereiket kérték tőlem, egyszer felcsattantam, hogy öt perc alatt írok ezeknél jobbat. És tényleg, leültem a zongorához és megírtam, szóval mérgemben lettem zeneszerző. Ott tanultam meg fül után a harmonizálás alapjait.
A hatvanas évek Magyarországának könnyűzenéjét tehát alapvetően meghatározták Dobos Attila dalai – így annál is különösebb, hogy 1970-től hirtelen nemkívánatos szerzőnek minősült. Lemezeit visszavonták a boltokból és bezúzták őket, rádiófelvételeit letörölték, őt magát pedig négyéves börtönbüntetésre ítélték. A zenész ugyanis olyan bűnt követett el, amely megbocsáthatatlannak bizonyult az akkor kultúrpolitika szemében: második feleségével, az énekesnő Mary Zsuzsival az oldalán az NSZK-ba disszidált. Távozásának egyébként elsősorban nem politikai okai voltak. Az eredetileg fogorvos végzettségű zeneszerző egyrészt nehezményezte, hogy – a szocialista bürokrácia sajátosságai miatt – csak vidéken praktizálhatott volna, noha a mindennapi munkája és a magánélete is a fővároshoz kötötte, másrészt meg rosszul sikerült első házassága is hosszú árnyékot vetett az életére:
A válópert követő vagyonjogi per során mindenből kifosztottak. Volt feleségem „elnyerte” minden addigi szerzeményem szerzői jogát, mert, úgymond ő inspirált ezek megírására. Az addig „helyette” felvett pénzek fejében a bíróság olyan nagy összeget ítélt meg számára, amelyet évekig fizethettem volna. A komponáláshoz egyszerűen nem maradt lelkierőm. Kifosztottnak, becsapottnak éreztem magam.
– mesélte az Ifjúsági Magazinnak 1982-ben, amikor valamelyest már itthon is enyhült körülötte a légkör.
Érdekes adalék, és egyúttal meglehetősen jellemző, hogy tíz évvel korábban, 1972-ben a Népszabadság még milyen kemény hangot ütött meg a friss disszidensekkel, így többek közt Dobos Attiláékkal szemben:
„Dobos Attila? Mari Zsuzsa? Még egy szórakozóhely dobogóját sem kapták meg. A fogorvos-énekes tanult szakmájában tevékenykedik. Hogy megbánták-e vagy sem, ez az ő dolguk. A miénk pedig az, hogy a saját törvényeink szerint tartsuk távol őket attól az országtól, amely minden ésszerű lehetőséget megadott nekik a boldoguláshoz, a hírnévhez, s amelyhez mégis hűtlenek lettek. Mert a megbocsátás értéke is devalválódik, ha gyakran élünk vele.”
Az akkor már több hónapos terhes Mary Zsuzsi és Dobos Attila így Németországban maradtak, ahol mindent elölről kellett kezdeniük. A házaspár eleinte még kint is próbált a zenei pályán érvényesülni, jártak meghallgatásokra, kopogtattak lemezcégeknél, de hamar be kellett látniuk, hogy mindez hiábavaló. A férfi ezért visszatért civil szakmájához, és fogorvosként kezdett dolgozni egy kisvárosban, felesége pedig otthon maradt a babával – és egyre jobban unatkozott. Az ő kérésére költöztek fel Düsseldorfba, ahol Dobos egy régi ismerőséhez, a varietétáncosként és üzletemberként egyaránt ismert Klapka Györgyhöz fordult segítségért. Klapka készséggel pártfogásába is vette a házaspárt, habár nem egészen úgy, ahogy azt Dobos szerette volna:
Felhívtuk egy régi, de felületesen ismert barátunkat, Klapka Györgyöt, hogy lakhatunk-e nála néhány napig, beleegyezett, odamentünk. Másnap reggel elmentem megnézni a lehetőségeket… amíg én állást kerestem, Klapka meggyőzte a feleségemet, hogy neki nem a konyhában a helye, ő többre hivatott, hisz művész volt odahaza is. Majd én sztárt csinálok belőled, ígérgette neki.
Ezt követően Klapka és Mary Zsuzsi összeházasodtak, míg Dobos Attila közös gyerekükkel München környékére költözött, ahol rendelőt nyitott, és hosszú ideig kizárólag az asztalfióknak írta a dalait. De aztán hiányozni kezdett neki az aktív zenélés:
„Vettem egy ötszáz négyzetméter alapterületű villát, a fele volt a lakás, a másik fele a rendelő. Két fogorvos és három fogtechnikus munkatársam volt, nem számítva az asszisztenseket, laboránsokat. Valóságos magánklinika volt. Tulajdonképpen elértem a célomat. A papírforma szerint boldognak kellett volna lennem. Amikor már mindenem megvolt, akkor jöttem csak rá, hogy valójában minden mennyire felesleges! A hatalmas »palotából« csak a csöpp kis cselédszobában éreztem jól magam. Ott volt a pianínóm, a kottáim, oda bújtam a világ elől. Néha a kandalló mellett ültem, a tüzet néztem, és arra gondoltam, hogy amit én csinálok, azt bárki meg tudja tanulni. A zeneszerzés azonban isten ajándéka! Aki megkapta, annak azt nagyon meg kell becsülnie, és kutya kötelessége használni, élni vele.”
Dobos a nyolcvanas évek közepén tért vissza Magyarországra, és – ha nem is ugyanakkora intenzitással, mint húsz évvel korábban – ismét beindította dalszerzői karrierjét. Legismertebb slágere ebből a korszakból egyértelműen a Se veled, se nélküled, amely eredetileg az 1988-as Interpop fesztiválra készült, és a titokzatos Gyuri művésznevet viselő Hoffer György énekelte; a dal később a magyar mulatós popzene egyik legtöbbet feldolgozott standardjává vált. A komponista Dobos viszont ennél alighanem sokkal büszkébb volt az Ember tragédiájából készült operájára, amely 1991-ben jelent meg nagylemezen (a bemutatóra viszont csak huszonhárom évvel később, 2014-ben került sor a Miskolci Operafesztiválon).
Dobos Attilát legközelebb egy világszínvonalú show keretében láthatja a közönség 2020. 01. 11-én az 50 éves Táncdalfesztivál koncerten az Arénában. Jegyvásárlás: auditoriumhungaricum.jegy.hu
És bónuszként még egy szürreális kis érdekesség a végére, amit érdemes a maga teljességében befogadni: a disszidens Dobos Attilát és feleségét egy teljes oldalon keresztül gyalázza az Ifjúsági Magazin 1971-ben.