Rékasi Károly úgy döntött, meglepi szerelmét. Arra hivatkozva, hogy még át kell nézni néhány dolgot a jövő nyári esküvővel kapcsolatban, megbeszélte a párjával, hogy ha végez színházi próbáján, találkozzanak a kiválasztott helyszínen, a Dunakanyar legszebb hoteljében. Arra is megkérte Pikali Gerdát, hogy vegye fel az egyik legszebb ruháját, mert egy gyors fotózást is megejtenének az előkészületekről, hogy ez is bekerüljön majd az esküvői fotóalbumba, hiszen ezek a dolgok épp olyan fontosak és izgalmasak, mint a házasságkötés és a lakodalom.
Pikali Gerda tehát úgy tudta, hogy csak egy újabb megbeszélés várja a már kiszemelt és lefoglalt esküvői helyszínen, a Hotel Silvanus Visegrádban, a menüvel kapcsolatban. Kedvese azonban nagyon komoly és átfogó tervet szőtt, amelybe a teljes személyzetet is bevonta. Mikor a színésznő az épületbe lépett, Rékasi Károly – aki a hallban várta – kézen fogta, és először a liftek felé, majd a gyönyörűen feldíszített nászutas lakosztályba vezette.
Gerda még itt sem fogott gyanút, hiszen már megszokta, hogy párjának vannak meglepő és egyben kedves húzásai, de ami utána történt, arra egyáltalán nem volt felkészülve. A lakosztály terasza – melyről az egész Dunakanyar belátható –, pompásan fel volt díszítve, a terített asztalon a színésznő kedvenc ételei és italai várták, hogy megkóstolják őket. A meglepetéstől Gerdának a szava is elakadt nagy hirtelen, hiszen rájött, hogy vőlegénye nagyon komolyan készül arra, mikor végre férj és feleség lesznek.
„Csodálatos és meghitt pillanatok voltak. Ha mástól hallom korábban, talán giccsesnek találtam volna a naplementét meg a rózsaszirmokat, de egyszerűen tökéletes volt minden. Bevallom, izgultam, hogy minden jól menjen, de aztán, mikor láttam Gerdán, hogy meghatódik, és nagyon boldog, ez engem is a felhők fölé emelt. Sosem fogom ezeket a perceket elfeledni, és bármi is jöjjön, ezek az emlékek minden nehézségen át fognak minket lendíteni”
– vallotta be Rékasi Károly.
A színész azt sem titkolta el, hogy a meglepetését egyfajta „esküvői főpróbának” is szánta, hiszen ott töltik majd a nászéjszakájukat. Ami talán már meg is történt…