Nap mint nap láthatják a nézők a Belvárosi Színházban Ötvös Andrást, aki A Tanár című sorozat főszereplőjeként országos ismertségre tett szert. A színész naptára igencsak roskadozik az elfoglaltságoktól, ám ő ezt egy cseppet sem bánja. Örömmel tesz eleget a felkéréseknek Budapesten és vidéken egyaránt.
„Nagyon szeretek vidéken játszani, ott egy este nincs 200 előadás, mint Budapesten. Ott az emberek készülnek a színházra. Még az is előfordul, hogy mások a reakciók különböző tájegységeken. Ez egy hatalmas esemény sokak életében, előfordul, hogy olyan helyre jutunk el, ahol közel és távol nincs színház. Az irányunkba érkező szeretet is egészen más egy vidéki előadásnál, mint a fővárosban” – mondta az RTL Klubon látható Kalandozóban a színész, aki a hazai ízek szerelmese.
„A lecsó a kedvenc ételem. Ez az egyetlen, amit magam készítek el. Az erős lecsó a legnagyobb kedvencem, nagyon jól is csinálom. Bármilyen nemzetközi ételre is gondolok, nálam a lecsó az, ami mindent visz. Szinte látom magam előtt, ahogy bugyog, fő ez az étel. Nekem ennél nem kell több” – vallotta be a Kaktuszvirág színésze.