Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Sztárok

Sztárban Sztár leszek: Misurák Tünde esett ki az elődöntőben

A 6. élő show-ban már hatalmas volt a tét: a döntőbe jutás. Egy versenyzőnek ezúttal is búcsúznia kellett.

A Sztárban Sztár leszek! vasárnap esti elődöntőjében – amely Tóth Gabi helyett Tóth Verával folytatódott – 5 versenyző (Misurák Tünde, Békefi Viktória, a mentora kiszállása miatt síró Sebestyén Katja, Tasnádi Bence és Feng Ya Ou) szállt harca a döntőbe kerülésért. Valamennyi énekesnek két-két egyéni produkciót kellett előadniuk.

A műsor elején Tóth Gabi élő bejelentkezés során köszönt be a nézőknek és a zsűrinek. A várandós énekesnő elárulta, már otthonról figyeli az adást, sőt azt is bevallotta, hogy minek örül a legjobban, most, hogy már csak a pihenés a legfőbb dolga: annak, hogy immár bármit ehet.

A 6. élő show első körös szavazását Feng Ya Ou nyerte, így ő már biztosította a helyét a jövő heti döntőben.

A második körös szavazás alapján kiderült, hogy Békefi Viktória, Sebestyén Katja és Tasnádi Bence erősítheti a döntős mezőnyt, míg Misurák Tünde nem folytathatja a Sztárban Sztár leszek! műsorát.

Misurák Tünde a vasárnap esti élő show-ban először Taylor Dayne Tell It to My Heart című dalát adta elő:

majd Duffy bőrébe bújva énekelte el a Mercy című slágert:

Egy hét múlva már győztest hirdetnek a műsorban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top