Sztárok

Sztárban sztár leszek: Békefi Viki nyerte, először diadalmaskodott nő a Sztárban sztár történetében

Több hétnyi kemény munka után ma este kiderült, ki az ország legsokoldalúbb tehetsége 2019-ben.

A Sztárban sztár leszek! vasárnap esti döntőjében dupla produkciót adtak elő a versenyzők: Sebestyén Katja, Békefi Viktória, Feng Ya Ou és Tasnádi Bence sztárvendégekkel először egy duett, majd egy egyéni előadással álltak színpadra. 

Ezúttal mindenben a nézők dönthettek, mivel a döntőben a zsűrik már nem pontozhattak. A 2. körös szavazás végén a 4 versenyzőből egynek távoznia kellett: a voksok eredményeként Sebestyén Katja már nem került be a Top3-ba.

A 3. körös szavazásban így már csak 3 versenyzőre lehetett voksolni. A nézők döntése alapján Pápai Joci mentoráltja, Békefi Viki nyerte el 2019-ben az ország legsokoldalúbb előadója címet.

Az ezüstérmes  Feng Ya Ou, a bronzérmes pedig Tasnádi Bence lett.

Békefi Viki a döntőben először Tunyogi Orsi bőrébe bújva duettpartnerével, Ganxsta Zoleeval adta elő a Ha lemegy a Nap című számot:

Majd Whitney Houston The Greatest Love Of All című dalával állt színpadra:

Győzelme után exkluzív interjút adott Békefi Viki a Sztárban sztár leszek! riporterének. Elmondása szerint gondolni sem merte, hogy megnyerheti a műsort. A fiatal énekesnőnek mindhárom testvére és édesanyja is jelen volt a stúdióban, ott szurkoltak végig Vikinek az egész adás alatt. Anyukája könnyekben tört ki az eredményhirdetés pillanatában.

 „Nagyon meglepődtem, hogy nyertem. Yau, Bence és a többi versenytársam is ugyanúgy megérdemelték volna, mert hatalmas volt az a munka, amit mindannyian belefektettek” – vallotta be Viki, akinek mentora, Pápai Joci is megszólalt a győzelemről: „Nagyon büszkék vagyunk Vikire, megérdemelten nyert”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése