Sztárok

Ezzel a diétával kezdett fogyni Kis Grófo

Nyáron lett rosszul a mulatóssztár, akit orvosai figyelmeztettek, nagy baj lesz, ha nem változtat az életmódján.

Miután nyár végén rosszul lett az egyik fellépése után Kis Grófo, az orvosai arra biztatták, változtasson életmódján, ne hajszolja ennyire magát és fogyjon le. Most a Blikk kereste meg a mulatóssztárt, akiről kiderült, sikeres diétába kezdett, már három kiló lement róla.

Kis Grófo diétázni kezdett (Fotó: Birton Szabolcs, Smagpix)

Egyrészt egy személyi edző segít neki a mozgásban, kisfiának, Armandókának pedig fényképet is kell küldenie az edzőteremből, másrészt felesége, Tünde kérlelhetetlen lett az étkezés terén, natúr húsokat, rizst esznek, illetve sok zöldséget és gyümölcsöt.

„Ők a legfontosabbak számomra, már csak miattuk is muszáj vigyáznom az egészségemre, hogy mellettük tudjak lenni. Nem csak azért fogyózom, hogy jobb legyen a formám, nem is szeretnék túlságosan lefogyni, mert nem állna jól. De hogy a feladataimat el tudjam végezni és a színpadon is helytálljak, kénytelen voltam változtatni”mondta Kis Grófo.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top