nlc.hu
Sztárok
Makranczi Zalán és Szinetár Dóra fiukra, Benjire tekintettel tervezte a karácsonyfát

Makranczi Zalán és Szinetár Dóra fiukra, Benjire tekintettel tervezte a karácsonyfát

Különleges ez a mostani ünnepi készülődés Makranczi Zalánnak, aki vlogjának köszönhetően sok mindent másképpen lát. Mindezt pedig a fia indította el benne.

Nem a siker érdekelt, hanem az, hogy talán másoknak is segíthet az élet kisebb-nagyobb kérdéseire választ találni a vlogjában, amelyet Makranczi Zalán azután kezdett el, hogy nagy fia, Sámuel különös kérdést tett fel neki. Ahogyan a Story magazin ünnepi számában olvasható, a színészt is foglalkoztatta annak idején, miért is születünk a földre, ennek kapcsán pedig leült a szeretteivel beszélgetni, és ez felnyitotta a szemét: ideje a mának élni, és ma boldognak lenni. 

„Nálam már soha nem fordulhat elő, hogy ne jusson időm a gyerekekre. Karácsonykor a műfenyő összerakása az én dolgom, minden más közös feladat: fadíszítés, főzés, gyerekre figyelés… A fánk Benjire tekintettel abszolút bababarát: lent kizárólag horgolt díszek ékesítik, így mindenki biztonságban van” – mesélte Zalán, aki a feleségével, Szinetár Dórával saját módszert talált ki arra, hogyan tölthetnek együtt sok időt. Mint kiderült, a színésznő is figyel arra, hogy a férje nehogy túlvállalja magát. 

Részletek a Story magazin dupla számában: 

A Story magazinban olvashatsz Makranczi Zalán ünnepi készülődéséről 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top