Sztárok

Bokor Marianna számára a Sztárban sztár leszek! hozta meg az átütő sikert

Lady Gaga Shallow című számával robbantott Bokor Ria a Sztárban sztár leszek! színpadán.

A tehetségkutatókon minden évben van olyan dal, ami különösen népszerű, és mindenki azt gondolja, hogy el tudja énekelni. Idén ez az Oscar-díjas Shallow volt, amit Bradley Cooper és Lady Gaga adtak elő a Csillag születik című filmben. Nagyon sokan próbálkoztak vele a Sztárban sztár leszek! színpadán is, rengeteg rossz produkciót hallhattunk, amíg jött Bokor Marianna, azaz Ria, és tökéletesen elénekelte. Mint kiderült, ez hozta meg neki az átütő sikert, hiszen azóta nagyon sokan keresik. 

Lady Gaga és Ria közötti hasonlóság vitathatatlan. „Igen, számomra is döbbenetes ez a hasonlóság és plusz még az is, hogy én is énekesnő vagyok és még a hangszínünk is hasonlít. A Sztárban sztár leszek! óta még egy nagyszerű dolog történt velem és a zenekarommal, hiszen egy nívós szórakozóhely felkért, hogy zenekarommal állítsunk össze Best Of Gaga címmel egy műsort, melyre úgy látjuk, nagyon nagy igény van” – mesélte a tv2.hu-nak Bokor Ria.

Az énekesnő első nagylemeze 2015-ben jelent meg 12 saját dallal, most pedig egy újabbon dolgozik. „Nagyon szeretnék egy pompás kis lemezt kihozni, jó dalokkal és szeretettel, érzésekkel amit velem együtt énekel a közönség.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top