nlc.hu
Sztárok
Cate Blanchett ruhatárát bármikor elfogadnánk – elámulsz ezeken a Hamupipőke-ruhákon

Cate Blanchett ruhatárát bármikor elfogadnánk – elámulsz ezeken a Hamupipőke-ruhákon

Bátor húzás volt annak idején Kenneth Branaghtól, hogy szinte változtatás nélkül vitte filmre a Hamupipőkét, de ha másért nem, hát Cate Blanchettért megérte.

Gyakorlatilag a Disney-klasszikus verziójának élő szereplős verzióját láthatjuk majd szenteste, december 24-én az RTL Klubon, amelyet 2015-ben mutattak be.

A rendező, Kenneth Branagh bátor volt, amikor szinte minden részletet meghagyott, bár az éneklő egerek elmaradtak, azért Hamupipőke ruhája ugyanolyan kék volt, és a részletek alapvetően stimmeltek. Azt hihetnénk, hogy ez azért kevés, de nem, legalábbis a legtöbb mozis oldalon kapott értékelés szerint, mert amiben a film nagyon erős, az éppen a szereplőválogatás, na meg a látvány. Lily James csodálatos volt a mesésre álmodott ruhában, Helena Bonham-Carter Tündérkeresztanyaként lubickolt a szerepben, és Cate Blanchett, mint a gonosz mostoha, egészen új színt adott ennek a karakternek. 

Cate Blanchett, Lily James és Helena Bonham Carter, a Hamupipőke 2015-ös verziójának főszereplői (Fotó: camilla morandi/Corbis via Getty Images)

Ahogy mondtam, a film látványvilága szintén magával ragadó, a ruhák pedig külön szót érdemelnek. Sandy Powell, a háromszoros Oscar-díjas kosztümtervező alkotásai, és a film utáni évben rengetegen kérték varrónőktől ezeknek a koppintásait. Sőt, a mai napig árulják, például itt: 

Hamupipőke kék ruhája ma is kapható

„A negatív hősöknek mindig a legszórakoztatóbb ruhát tervezni, a jó és pozitív hősöknek pedig a legnagyobb kihívás” – állítja Powell, akinek ez volt a harmadik filmje, amelyen Cate Blanchett-tel dolgozott, az eredmény pedig mindenkit lenyűgözött.  

A Hamupipőke-film kosztümjei ilyen látványosra sikerültek, és Cate Blanchett ruháit imádjuk: 

Megnézem
Összes kép (10)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top