Sztárok

Hiába könyörgött a Gesztesi Károly segítségére siető férfi, nem álltak meg segíteni

Több autós is elhajtott a bajba jutott színész mellett.

Moziból tartott színésztársaihoz Gesztesi Károly, amikor vezetés közben rosszul lett, majd szívrohamban elhunyt.

A Blikk megtalálta azt a férfit, aki elsőként sietett a Ferdinánd-hídnál lehúzódó autóban ülő színész segítségére.

K. Gy. 35 éve dolgozik mentőként, hazafele tartott a Podmaniczky utcában, amikor meglátta a szabálytalanul parkoló autót. Látta, hogy a bent ülő sofőr nincs magánál, megvizsgálta, nem volt sem légzése, sem keringése, vagyis feltételezte, hogy a klinikai halál állapotában van.

Egyedül képtelen lett volna kiszedni Gesztesit az autóból, így azután, hogy hívta a 112-őt, megpróbált helyben is segítséget szerezni. A férfi azonban hiába könyörgött ordítva több autósnak is, hogy jöjjenek segíteni neki, lehúzták az ablakot, meghallgatták, mit akar, majd amint zöldre váltott a lámpa, továbbhajtottak. Végül egy traumatológus orvos érkezett a SzívCity alkalmazás riasztására, valamint egy pizzafutár állt meg, és segített – írja a Blikk.

(Kiemelt kép: MTVA/ Zih Zsolt )

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top