nlc.hu
Sztárok
Megszólalt Zámbó Jimmy egykori szerelme, Háfra Mari – nagy titkokat árult el

Megszólalt Zámbó Jimmy egykori szerelme, Háfra Mari – nagy titkokat árult el

Az egykori modell szerint – aki már 30 éve férjnél van, és két nagyfiú édesanyja – hektikus volt a kapcsolatuk.

Több év után megtörte a csendet Háfra Mari, aki a nyolcvanas években volt Zámbó Jimmy nagy szerelme. 

Nem tudom, és nem is akarom megtagadni Jimmyvel való kapcsolatomat. Szerencsés vagyok, hogy ismerhettem, és azt, amilyen viszonyban voltunk. (…) A mának élt, és ledózerolt mindenkit. Sokféle arca volt, attól függ, éppen mit hozott ki belőle az adott pillanat, a környezete. No meg persze a whisky és a nők” – árulta el a Borsnak adott interjúban.

Fotó: Smagpictures.com / Story-Best x

A kapcsolatukról is vallott Háfra Mara: „Engem a tenyerén hordozott, de nem tagadom, hektikus volt a kapcsolatunk. A két végén égette a gyertyát. (…) Sok nő rajongta körül, és ő élvezte a közeledésüket.

A sokat foglalkoztatott modell elárulta, hogy a halála előtt a válást fontolgató Zámbó Jimmy mindvégig figyelt rá; később is, jóval a szakításuk után is követte Háfra Mari pályafutását, életét. „Már rég nem volt közöttünk semmilyen kapcsolat, de a fél szemét akkor is rajtam tartotta. Mindig tudatta velem, hogy hol tart az élete” – mesélte az exmodell.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top