nlc.hu
Sztárok
Ocsmány igaz történet a film mögött: Harvey Weinstein után ő volt a szórakoztatóipar második leghatalmasabb ragadozója

Ocsmány igaz történet a film mögött: Harvey Weinstein után ő volt a szórakoztatóipar második leghatalmasabb ragadozója

Roger Ailes. A neve Magyarországon nem sokat mond az embereknek, pedig több amerikai elnök tanácsadója volt, és a Fox News csatorna vezetőjeként sokat tett azért, hogy Donald Trumpot elnökké válasszák. Emellett nőket zaklatott. Ebbe bukott bele, és erről szól a Botrány című film is.

Roger Ailes régóta ott legyeskedett a húsosfazék körül. Kommunikációs és kampánytanácsokat adott Ronald Reagan és George H. W. Bush választási kampányához, hozzásegítette Rudy Giulianit New York polgármesteri székéhez, és sokan máig állítják, hogy az ő hathatós közreműködése nélkül valószínűleg Donald Trumpot sem választották volna elnökké 2016-ban. Élete legnagyobb feladatát a kilencvenes évek második felében kapta a médiamágnás Rupert Murdochtól: a nulláról kellett felépíteni egy 0–24-ben működő konzervatív hírtévét, amivel az volt a cél, hogy megszorongassák a CNBC-t és a piacvezető CNN-t. Ailes ugyan jól végezte dolgát, de Barack Obama elnöksége kellett ahhoz, hogy a Fox News komoly tényezővé váljon.

Míg korábban úgy-ahogy próbáltak tisztességes hírtelevízióként viselkedni (bár bőven akadtak elhajlásaik), Obama idején mentek bele abba, hogy nyilvánvaló hazugságokat terjesszenek (pl. az elnök származásával kapcsolatban), mert tudták, hogy ha ők foglalkoznak vele, akkor a mainstream média többi szereplője is kénytelen lesz tovább pörgetni a témát és reagálni rá, de mindig csak néhány lépéssel utánuk kullogva. A taktika bevált: a Fox News az Egyesült Államok vezető hírtelevíziója lett, Donald Trumpnak pedig máig az egyik legkedveltebb elfoglaltsága, hogy a csatornát nézi, és örül, hogy a műsorvezetők többsége kritikátlanul rajong érte.

Roger Ailes, a Fox News igazgatója (Fotó: Catrina Genovese/WireImage)

A hírhedt második emelet

Ailes jóval több volt egy neves médiaszemélyiségnél, a hatalma sokkal nagyobb volt ennél. Ha ő felhívott valakit, az illető a létező leglehetetlenebb időpontban is meghallgatta, amit akart. Volt elnökök, szenátorok, polgármesterek és politikusok jöttek neki szívességek sorával, és ő nem félt használni a kapcsolati hálóját. Tiszta szívből rühellte a demokratákat, és a republikánusok közül is csak a legkeményebben politizálókat tüntette ki a figyelmével. Mivel morális gátlásokat nem nagyon ismert, örömmel dobta félre a médiában uralkodó évtizedes, íratlan szabályokat: számára az újságírói etika semmit nem jelentett, csakis az eredmény, a kiemelkedő nézettség számított. A Fox Newsnál a tényeknél többre tartotta a véleményt, de a kedvence mindig is a ténynek álcázott vélemény volt.

Bár Donald Trump elismeri, hogy jóban voltak, szerinte Ailes neki nem adott kommunikációs tanácsokat, hiszen egy ilyen korszakos zseni nem szorul rá arra, hogy bárki is tanácsokkal szolgáljon neki. Vagyis biztosra vehetjük, hogy Ailes Donald Trumpnak is adott tanácsokat a kampányában. Óriási hatalmú figura volt, akitől sokan tartottak – joggal. A Fox News épületében az irodája a második szinten foglalt helyet. Ha valakinek ott volt dolga, előre a torkában dobogott a szíve, Ailes ugyanis előnyben részesítette a négyszemközti találkozókat – főképp olyankor, ha az alkalmazott, akivel beszélni akart, egy csinos nő volt.

Igaz, mégis hamis

A most mozikba került Botrány című filmnek van egy emlékezetes jelenete. A Margot Robbie által játszott Kayla Pospisilt magához hívatja a nagyfőnök. Először kedélyesen elbeszélget vele a terveiről és a lehetőségeiről a csatornánál, bókol neki, majd megkéri, hogy álljon fel, és forduljon körbe, hogy jól megnézhesse őt. Zavartan ugyan, de Pospisil megteszi a dolgot. Ezután Ailes (a filmben John Lithgow alakításában) arra kéri, hogy húzza feljebb a szoknyáját, és ezt egészen addig kéri, míg meg nem pillanthatja az alkalmazottja alsóneműjét. Ennél a pontnál véget ér a zaklatás, és a sarokirodába még nagy vágyakkal és álmokkal betérő Kayla összetörten, remegve megy ki a helyiségből.

A filmben bemutatott konkrét jelenet nem történt meg, Kayla Pospisil ugyanis kitalált személy: soha nem létezett, a forgatókönyvírók alkották meg őt. De ez még nem jelenti azt, hogy hazugság lenne, az írók ugyanis jó néhány Fox News-alkalmazottal beszélgettek, és az ő történeteik alapján hozták létre Kayla karakterét, aki a filmben azt hivatott képviselni, hogy a nagyfőnök hogyan bánt a csinos, de még pályakezdő alkalmazottaival, akik arra vágytak, hogy egyszer majd ők is a tévében legyenek láthatók műsorvezetőként. Többen beszámoltak arról, hogy Ailes felállította őket az irodájában, és azt kérte, hogy forduljanak körbe. Ha valaki nem tette meg elsőre, a vezérigazgató rávágta, hogy a tévé vizuális médium, látnia kell, hogy mit enged adásba. Az elvárt viselet a minél rövidebb szoknya volt, Ailes pedig külön parancsba adta, hogy az általa kiválasztott műsorvezetőket úgy ültessék, és olyan asztalokat kapjanak, hogy a lábaik jól láthatók legyenek az adásban, és ne takarja ki őket semmi.

Charlize Theron, Nicole Kidman és Margot Robbie a Botrány című filmben

Igaz

A Botránynak azonban nem Kayla Pospisil a főszereplője, hanem a Nicole Kidman által játszott Gretchen Carlson és a Charlize Theron alakította Megyn Kelly, akik már valóban létező személyek. Megyn Kelly volt a Fox News egyik legnagyobb csillaga, a sztárműsorvezető, aki hiába dolgozott egy konzervatív csatornánál, a választási kampányban képes volt valódi újságírói kérdéseket feltenni Donald Trumpnak az alkalmasságát illetően. Gretchen Carlson pedig Miss America volt, aki a Fox and Friends című reggeli műsorban vált ismert televíziós személyiséggé. Mindketten kulcsszerepet játszottak abban, hogy a nagy hatalmú Roger Ailes megbukott, de aki tényleg a lehető legtöbbet tette ezért, az Gretchen Carlson volt.

Gretchen Carlson (középen) kollégáival, Steve Doocyval és Brian Kilmeade-del a Fox televízió 2013-as szuperkoncertjén, New Yorkban (Fotó: Slaven Vlasic/Getty Images)

A műsorvezető időben megérezte, hogy a főnöke előbb-utóbb meg akar válni tőle – nem kapott fizetésemelést, és a kiemelt reggeli műsorsávból áthelyezték őt a kora délutániba, amikor az emberek alig néznek tévét –, ezért az iPhone-jával elkezdte rögzíteni az Ailes irodájában tartott négyszemközti beszélgetéseiket. Így amikor 2016-ban tényleg kirúgták, ő már készen állt, és nagyon gyorsan beperelte egykori főnökét szexuális zaklatás miatt. Carlson ügyvédei találtak egy kiskaput, amivel a szerződése ellenére is előállhatott a vádakkal. Márpedig ezek elég súlyosak voltak: a nő azt állította, hogy Ailes akadályozta meg az előmenetelét, áthelyezve őt egy kevésbé nézett műsorsávba, és letiltva egy csomó, számára kedves témát pusztán azért, mert a műsorvezető nem volt hajlandó lefeküdni vele. Mivel erről hangfelvétele is volt, a Fox Newsnál előre látták, hogy jókora kártérítést kell majd kifizetniük, Carlson azonban nem elégedett meg ennyivel. Az efféle alkuknál általában a beperelt fél fizet, de az a feltétel, hogy a vádló a pénzért cserébe maradjon csendben – nos, ezt a műsorvezető is elfogadta, ahhoz azonban ragaszkodott, hogy a Fox News nyilvánosan kérjen tőle bocsánatot, és ismerje be: ő jól végezte a munkáját, és ők követtek el ellene bűnt. Ez meg is történt, sőt még néhány tízmillió dollár is ütötte a markát.

Kelly és a többiek

Gretchen Carlson pere valóságos lavinát indított el a csatornánál. Bár a belsős jelentések még mind arról szóltak, hogy minden szép és jó (nem utolsósorban azért, mert Ailes a televízió szinte teljes épületét bekameráztatta), miután a tulajdonos Rupert Murdoch fiai egy külsős ügyvédi irodát bíztak meg a Fox News átvilágításával, hamar kiderült, hogy tömeges problémáról van szó. Összesen végül húsz nő állt elő azzal, hogy Ailes szexuálisan zaklatta őket, az állásuk megőrzése érdekében sokszor kéretlen simogatásokat, öleléseket, csókokat kellett elviselniük, sőt olyanok is akadtak, akik bevallották, hogy vetkőzésre és orális szexre kényszerítette őket. A csatorna egyik legnagyobb sztárja, Megyn Kelly később az önéletrajzi könyvében írta meg, hogy Ailes több alkalommal is próbálta őt megcsókolni, és biztatta, hogy hordjon szexisebb melltartókat.

Megyn Kelly a Fox News egyik élő bejelentkezése előtt (Fotó: Charles Ommanney/Getty Images)

Roger Ailes és ügyvédi csapata hiába próbált mindent tagadni, Carlson hangfelvételei miatt nem sok esélyük volt. Ennek ellenére az igazgató még megúszhatta volna egy jókora kártérítéssel, de Ruport Murdoch fiainak már régóta a bögyükben volt az öntörvényű vezérigazgató, és kihasználták az alkalmat arra, hogy megszabaduljanak tőle. Így vált épp a legnagyobb sikerének, Donald Trump elnökké választásának évében munkanélkülivé, amit persze rendkívül igazságtalannak érzett. Egy évvel később odahaza, a fürdőszobában halt meg. 77 éves volt.

A dramatizálás kedvéért

Míg a tavaly nyáron a magyar HBO-n is látható sorozat, A legharsányabb hang elsősorban a Russell Crowe által alakított Roger Ailes felemelkedésének és bukásának története volt (a színész Golden Globe-ot is kapott érte), addig a most mozikba került Botrány főszereplői azok a nők, akiket zaklatott, és akik összefogva végül le tudták gyűrni őt. Az igaz történetet feldolgozó filmekre jellemző, hogy az alapjuk természetesen valós, de sok fiktív elemmel is vegyítik a valóságot a dramatizálás kedvéért, és ez nincs másképp a Botrány esetében sem.

Sok elképesztő sztori – például amikor Donald Trump Jr. későbbi párja, Kimberly Guilfoyle Team Roger feliratos pólókba akarja öltöztetni a tévécsatorna női dolgozóit, hogy így álljanak ki a megvádolt főnökükért – valóban igaz, és szinte mindennek van valami alapja, de persze bizonyos párbeszédek nem, vagy nem úgy hangzottak el, ahogy azt a filmben láthatjuk. Margot Robbie karaktere mellett egy másik figura, a Kate McKinnon által játszott Jess Carr is a képzelet szülötte. Carr egy liberális gondolkodású leszbikus nő, de ezt az előítéletek miatt titkolnia kell a munkahelyén. A Fox Newshoz azért került, mert csak itt kapott állást, elmenni azonban már nem tud máshová, mert a hagyományos média nem szívesen veszi át a csatorna alkalmazottait, mivel jellemzően túl lazán kezelik az újságírói etika szabályait. Az alkotók általa azt akarták bemutatni, hogy nem minden Fox News-alkalmazott megrögzött trumpista, egyszerűen vannak, akik rossz helyre sodródtak, és nem tudtak kitörni onnan.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top