Sztárok

Tóth Gabi igazi szerelmi vallomást kapott férjétől szülinapjára

Tóth Gabi pénteken ünnepelte 32. születésnapját. Krausz Gábor megható üzenettel köszöntötte az Instagramon.

„Nagyon boldog születésnapot, szerelmem”– kezdte az Instagram-oldalára írt, megható szülinapi köszöntőt Krausz Gábor. Tóth Gabi január 17-én ünnepelte 32. születésnapját, férje ebből az alkalomból osztotta meg az egyik közös képüket, amihez még annyit írt: „Hálás vagyok mindenért, ami vagy, ami én lettem melletted. Szeretlek.”

Az énekesnőnek és párjának most egyébként minden idejét decemberben született kislányuk, Hannaróza köti le; mióta a pici megszületett, alig-alig mozdultak ki otthonukból. Két hete kivételt tettek, amiről Gabi posztot is közölt Instagram-oldalán: a posztban egyébként saját magát figurázta ki, azt írta „úristen, milyen szülők vagyunk már, otthon hagytuk a gyereket”. Mindezt azért, hogy lehetőséget se adjon a károgóknak, hogy elvegyék a jó kedvét.

Tóth Gabi korábban elárulta, eleinte nagyon rosszul esett neki az emberek rosszindulata, mára azonban megtanulta ezt a helyén kezelni.

Vegyél részt a kutatásunkban!

A kérdőív kitöltése anonim, és az internetezési szokásokat mérjük fel benne. A részletekért kattints!

KITÖLTÖM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése