Sztárok

Tóth Vera: „Akkor éreztem először, hogy én is szép vagyok, én is jó nő lehetek”

Örömmel vállalta a Story magazin felkérését Tóth Vera, mert úgy érzi, van lehetősége őszintén megnyílni.

Már tizenhat éve annak, hogy Tóth Vera megnyerte a Megasztárt, és azóta ismeri a nevét az ország. Az énekesnő reflektorfényben éli az életét, ami sokszor nem könnyű, idővel azonban megtanulta kezelni a helyzetet és kiélvezni ennek előnyeit. A Story magazinnak most ezért mondott igent. 

Tóth Vera igent mondott a Story kapányára

„Szóval… Ha pár évvel ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy egy hetilap kampányarcaként fogok megjelenni, valószínűleg jót nevetek rajta. Az elmúlt időszakban a Storyval való közös munkáink nagyon jó hangulatban teltek. Akinek a nevét sokan ismerik, az sok bántásnak, téves írásnak van kitéve és ezt ki lehet most már kerülni. A Story csapata együttműködik. Nem az a céljuk, hogy bulvárként kellemetlen helyzetbe hozzanak, hanem az, hogy úgy beszélhessek a magánéletemről, hogy közben senki nem sérül és szóról szóra minden úgy jelenik meg, ahogy megbeszéltük” – mesélte mosolyogva Tóth Vera, aki az Instagram-oldalán még ennyit írt: 

„Ezért leszek szívesen Storyban a jövőben és ezért vállaltam ezt a kampányt is. Támogatom ezt a hozzá(m)állást.”

Az énekesnő az elmúlt évben mesélt a magazinnak a magánéletéről, új párjáról, és persze arról, hogy a fogyásának nagy szerepe van abban, mennyire másképpen látja a dolgokat. Miközben a kampány során sztorizgatott Tóth Vera, felidézte azt a pillanatot, ami sok erőt adott neki: 

„Emlékszem, akkor éreztem először, hogy én is szép vagyok, én is jó nő lehetek.”

Hogy mi is ez a pillanat, az a vidóból kiderül: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése