Sztárok

Bereczki Zoltán: „Ezért nem szeretem, ha bárki ott van a nézőtéren az ismerőseim közül”

Hamarosan új darabban láthatjuk Bereczki Zoltánt, aki ennek kapcsán mesélt nekünk arról, mennyire fontos a Dolgok, amikért érdemes élni című előadásba bevonni a magánéletét.

A Játékszínben február 22- én mutatják be Bereczki Zoltán szereplésével a Dolgok, amikért érdemes élni című darabot, amit a színész élete egyik legnagyobb kihívásának tart. Az egyszemélyes darab amerikai mintára, a nézővel közvetlen párbeszédet folytató, rögtönzésekkel tűzdelt előadás lesz, és az előadás különlegessége többek között, hogy a színészre vonatkozó személyes utalásokkal is tele van. Így kerültek az előadás plakátjára olyan szavak is, amelyekről Bereczki úgy gondolja, azokért valóban érdemes élni, így a plakáton nagy betűkkel szerepel a lánya, Zorka neve és a szerelme, akire Vicaként utal. 

Bereczki Zoltán a Dolgok, amikért érdemes élni című darabot a számára fontos dolgokkal reklámozza (Fotó: Facebook / Lepkegyűjtó Produkció)

„A Lepkegyűjtő produkció több színésznővel is bemutatta már ezt a darabot, de mindig is tervben volt, hogy én játszom majd el egyszer, hiszen az eredeti előadást New Yorkban szintén egy férfi játszotta. Eddig mindig közbejött valami, ami miatt még nem jöhetett létre ez az előadás, rengeteg felkérést kaptam az utóbbi időben, és valahogy az ember mindig a saját dolgait tolja félre. Most azonban eljött ennek is az ideje.”

Ez az első egyszereplős darab, amiben Bereczki szerepel, és egyedül áll majd végig a színpadon, amit nagy felelősségnek tart. Szerinte a színészet alapvetően társasjáték, és minden színésszel előfordul, még ha csak tízévente egyszer is, hogy „elvész” egy-egy pillanatra, ilyenkor a színpadon álló másik színész meg tudja menteni, de ez most nem opció. Persze vannak kollégák a háttérben, de a színpadon ő viszi végig a darabot. Bizonyos szempontból kicsit hasonlít az egész egy önálló esthez, ahol minden az előadó ritmusában történik. Az nlc-nek arról is mesélt a színész, hogy bár a plakáton is a személyes kedvencei jelennek meg, azért ez a darab mégsem róla szól. 

„Igazából ebben a darabban nem a magánéletembe engedem be a nézőket, hiszen a történet fiktív. Viszont mindannyian olyan reflexekkel rendelkezünk, hogy ha meghalljuk az első szerelmünk nevét, vagy egy számunkra kedves dalt, akkor az adott élethelyzet nagyobb intenzitással tör elő, és ezt a játékot hagyjuk meg. Ez nem azt jelenti, hogy a történet, amit elmesélünk, a saját életünk története, hanem azt jelenti, hogy érzelmileg több ponton csatlakoztunk hozzá. Ha nem tudod megérteni bármelyik karakter motivációját, például akár a gonosz varázslóét is, akkor nem tudod eljátszani. Ha megérted, és elfogadod, még akkor is, ha nem értesz vele egyet, akkor őszintén el tudod játszani a darabot.”

Talán furcsa, hogy éppen most áll elő egy ilyen személyes érzelmekkel teli szereppel Bereczki Zoli, hiszen az utóbbi időben többször nyilatkozta: a múlt hibáiból tanulva szeretné megtartani a magánéletét magának.

„Azért vállaltam a szerepet, mert a darab nem a magánéletemről szól, ugyanakkor egy-egy hasonló szerep a saját lelkem tisztításában és a személyiségem fejlődésében is sokat segít. Ez elkerülhetetlen olyankor, ha az ember szembetalálkozik saját valódi énjével. Nagy bátorság kell hozzá, de meghálálja magát.”

Az elmúlt másfél év sok változást hozott a színész életébe, és nem csak az nlc olvasóinak tűnt fel, mennyivel felszabadultabban viselkedik a sztár manapság. A Sztárban sztár leszek! forgatásán sokszor mesélt az érzéseiről egy-egy produkció kapcsán, míg korábban szigorúan szakmai maradt, és látszott rajta, őszintén élvezte a forgatást.

„Én is érzem, hogy felszabadultabb vagyok. Ez a korral jár, sok mindent elengedtem, amihez korábban jobban ragaszkodtam. Úgy érzem, korábban sok olyan dologhoz ragaszkodtam, amiknek az értéke mára megváltozott a szememben.”

Van viszont olyan is, ami nem változott az évek során. Bereczki Zoltán jelenleg boldogan él Bata Évával és bár kollégák, kifejezetten kerülik, hogy a munkával kapcsolatos dolgok jelentős teret kapjanak a kapcsolatukban. Mint kiderült, nem csak a szerelemben szeretné élesen elválasztani a munkát és a magánéletet. 

„Nem szeretem, ha bárki ott van a nézőtéren az ismerőseim közül, de még a távolabbi ismerősöket sem, mert megváltoztatja a játékomat. Ez néha furán jön ki, mert az emberek nem értik, hogy miért nem hívom őket színházba egy-egy előadásomra. Tőlem eljöhetnek, csak jobb, ha nem tudok róla. Lehet, hogy ez egyfajta szemérmesség részemről.”

A Dolgok, amikért érdemes élni esetében a darab írója kifejezetten utasításba adta, hogy az adott színész országára és személyére szabják bemutató előtt a darabot, hiszen ez egy lista azokról a dolgokról, amikért érdemes élni, és a színész mondja el, így lesznek benne mélyen személyes dolgok, ugyanakkor általános érvényű marad, és nem személyeskedő. Bereczki fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy ettől még fikciót látnak majd a nézők.

„Például az egész mű úgy kezdődik, hogy az édesanyám öngyilkossági kísérlete miatt kezdem el a listát írni, de ilyen soha nem történt.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top