Sztárok

Apa lesz a Drága örökösök Józsija, Varga Balázs – júliusra várják a babát Fruzsinával

Már nagyon várja első gyermekét Varga Balázs, aki különleges módszerrel készül az apaságra.

A Drága örökösök egyik főszereplője, Józsi, vagyis Varga Balázs a nézők nagy kedvence. A szerethető karakter mögött még szerethetőbb ember van, aki legalább olyan családcentrikus, mint a sorozatban. A színész egyébként két éve jegyezte el a szerelmét, tavaly elvette feleségül, és a babát is hasonló időszakra várják. Van-e ennél szebb ajándék?

Balázs azt mondja, az eljegyzés óta, már vagy másfél éve várták, hogy a babájuk megfoganjon. „Zsúfolt volt az az
időszak, az esküvő szervezése, a lakodalom, közben Fruzsi felköltözött a Nyírségből Budapestre, új munkája lett a vendéglátásban. Beköltöztünk az új otthonunkba, amit berendeztünk, sokat dolgoztunk, tulajdonképpen nem csoda, hogy a babánk várt egy nyugodtabb időszakra” – mesélte a Story magazinnak Varga Balázs.

Azt is elárulta, hogy tudták meg a nagy hírt, és miként árulták el a szülőknek, hogy hamarosan nagyszülők lesznek. „Bő négy hónapja mutatott valamit a teszt, de alig volt kivehető. Leszaladtunk másik három különböző tesztért, és végre kiderült, kisbabánk lesz. Földöntúli érzés volt, azt sem tudtuk, mit csináljunk. Úgyhogy beültünk a kocsiba, elautóztunk az anyósomékhoz Nyíregyházára, hogy elmeséljük nekik, majd vissza Pestre a szüleimhez.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top