Sztárok

Peller Károly egy nyitott kapcsolatot is bevállalna: „Van az a pillanat, amikor tudni kell elengedni a másikat”

Peller Károly szerint létezik az a fajta viszony, amiért akár a nyitott kapcsolatot is érdemes bevállalni.

Peller Károly nemigen beszél a magánéletéről, csak néha nyilatkozik, akkor is sejtelmesen. A színész a Nyugi! Köztünk marad tegnapi adásában kifejtette, hogy szerinte egy nyitott kapcsolat is lehet jó, bár csak kevesen merik bevállalni. Szerinte elképzelhető, hogy két ember között egy idő után kihűl a szerelem, de mint társak továbbra is jól működnek együtt.

„Nagyon nehéz megtalálni azt, akivel együtt tudsz élni. Ha megtaláltad, van, hogy egy idő után kihűl a szerelem. Közben viszont egy társkapcsolat van, és van az a pillanat, amikor már tudni kell elengedni a másikat, mert én nem tudom megadni neki azt a jót, de közben az életünk jó együtt. A vágy viszont már nincs meg. (…) Nem mondom, hogy ez normális, de én hiszek ebben” – fejtette ki álláspontját a műsorban az Operettszínház színésze.

Fotó: Nyugi! Köztünk marad

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top