Napok óta egyre nagyobb hullámokat vet a Budapesti Operettszínház körül kialakult botrány. A társulat újabb nyílt levélben sürgetett válaszokat a vezetőségtől, amelyre ezúttal már Kiss-B. Atilla főigazgató is reagált. A vita középpontjában továbbra is az áll, hogy a színház 2023 óta több mint 90,3 millió forintot fizetett ki Orbán János Dénes író-műfordító kilenc művének felhasználási jogáért.
Az ügy a múlt héten robbant ki, amikor Peller Károly közösségi oldalán megjelent a társulat első nyílt levele. A dokumentumban a művészek azt sérelmezték, hogy miközben évek óta méltatlan szakmai és anyagi megbecsüléssel küzdenek, a háttérben jelentős összegeket fordítottak egyetlen külsős szerző projektjeire. Hétfő este újabb közleményt adtak ki, amelyet ezúttal Peller Anna is megosztott. A levélben azt írták:
A feltett kérdéseinkre továbbra sem kaptunk számunkra érdemben megnyugtató és világos választ. A vezetés levelében közölt gazdasági magyarázatok és statisztikai átlagok nem változtatnak a mindennapi valóságunkon. A társulat tagjai és a színházban dolgozó szerződéses művészek közül sokan továbbra is az alacsony anyagi megbecsültséget és a csökkenő szakmai lehetőségeket tapasztalják.
A társulat ismét felidézte a szerintük méltatlan kifizetéseket, sőt a közleményben a hűtlen kezelés gyanúját is megemlítették. Egyértelműen elhatárolódtak Orbán János Dénestől is. „Erre tekintettel a továbbiakban emberileg és szakmailag egyaránt elhatárolódunk Orbán János Dénestől, és nem kívánjuk, hogy szakmai tevékenységünket az ő személyével összefüggésbe hozzák” – fogalmaztak, majd közölték, hogy dr. Rózsás Péter ügyvezető igazgató munkásságától is elhatárolódnak.

A levél egyik legerősebb állítása szerint:
A kialakult válság miatt ki kell mondanunk: a Budapesti Operettszínház vezetése elveszítette a társulat szakmai és emberi bizalmát.
Az aláírók száma az első nyílt levél óta jelentősen nőtt, ugyanakkor azt is állították, hogy többen azért nem csatlakoztak nyilvánosan, mert tartanak az esetleges retorzióktól. A vádakra Kiss-B. Atilla főigazgató közösségi oldalán válaszolt. Bejegyzésében úgy fogalmazott:
Megértem a felháborodást, amelyet a nyílt leveletekben megfogalmaztok, ismételten kifejezem a partnerséget a közös gondolkodásban. Azt írjátok, hogy a vezetés komoly energiákat fordított egyetlen külsős szerző százmilliós nagyságrendű projektjeire. Ez a megállapítás nem pontosan fedi a valóságot: ezeket a komoly energiákat nem én mozgósítottam ugyanis.
A főigazgató szerint Orbán János Dénes darabjaihoz szükséges forrásokat sikeres pályázatok biztosították, amelyek felhasználása kötött volt. „Már korábban is jeleztem nektek, és ezt most újólag is megerősítem: Orbán János Dénes darabjaira a költségeket sikeres pályázatokkal nyertük el. Ezeknek az összegeknek a felhasználása során azonban nem volt mozgásterem, ezek a források célhoz kötöttek voltak, azok átcsoportosítására, más társulati célokra fordítására lehetőségem nem volt.”
Kiss-B. Atilla végül békülős hangot ütött meg, hangsúlyozva, hogy nem szeretne beletörődni abba, hogy a vezetés elveszítette volna a társulat bizalmát. Úgy véli, a jelenlegi feszült helyzetben nem egymás ellen kellene harcolniuk, hanem közösen keresni a megoldást a kialakult válságra.