Sztárok

Olaszországban vakációzott, most önkéntes karanténba vonul Fásy Ádám szépségkirálynője, Mikó Fanni

Mikó Fanni nem produkál tüneteket, de a biztonság kedvéért karanténba vonul.

Mikó Fanni 2019-ben nyerte meg a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok világszépe szépségversenyt, majd a Miss Intercontinentalon is győzedelmeskedett. A modellnek nincs túl jó szériája, hiszen nemrég összetörte a szívét a szerelme, most pedig újabb rossz hírt közölt a rajongókkal. Mikó Fanni ugyanis Olaszországban vakációzott, ami köztudottan koronavírustól fertőzött ország. Éppen ezért úgy döntött, hogy bár nem produkál tüneteket, karanténba vonul két hétre.

„Az olaszországi utazásunk után a kialakult járvány helyzet miatt önkéntes karantén mellett döntöttem. Nem tűnök betegnek, de a hosszú lappangási idő miatt, azt hiszem, ez volt az egyetlen felelősségteljes döntés más emberek érdekében! Mikor mi elindultunk, még senki nem gondolta, hogy ez a helyzet fog kialakulni! Sőt, Olaszország kifejezetten biztonságosnak tűnt, hiszen elsők között zárták le a légiforgalmat Kínával. Sajnos azonban nem a számításaink szerint alakultak a dolgok. Szeretném még egyszer kihangsúlyozni, hogy semmilyen tünetem nincs.

Igyekszem betartani mindent, amivel megakadályozom az esetleges fertőzést”

– árulta el a közösségi oldalán Mikó Fanni.

Mikó Fanni Velencében (Fotó: Facebook)

Mikó Fanni Velencében (Fotó: Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top