A rapper MISSH-nek nincs túl jó szériája, hiszen az elmúlt évben komoly vádakat hoztak fel ellene, 1 héttel ezelőtt pedig egy koncertje után megverték Erdélyben. A zenészről amiatt cikkeztek pár hónappal ezelőtt, mert bemosott egy nőnek, amit eleinte tagadott, aztán belátta, hogy a depresszióját kezelni kell, ezért egy időre felhagy a karrierjével. Nos, ismét belevágott az iparba, múlt héten pedig Erdélyben koncertezett, a fellépés után pedig megverték a magyarsága miatt, legalábbis ezt állítja.
Most ismét úgy döntött, hogy visszavesz a tempóból, és élvezi kicsit az életet, ehhez pedig egy posztot is gyártott, ahol az irigyeit kritizálja.
„Most pár hónapig nem csinálok semmit, úgy döntöttem. Inkább élvezem kicsit a dolgaim. Mindent összeszedtem magamnak, ami sose lehetett volna . Ház, kocsi, pénz. Hála nekem és a barátoknak, akik segítettek, ja és az akaraterőnek, ami segít nap mint nap elviselnem a sok irigy balfaszt, akikre igazából nem haragszom, inkább sajnálom”
– írta a közösségi oldalán a rapper.