Sztárok

Szerelme újra megkérte Weisz Fanni kezét, az okot is elárulták

Weisz Fanni ezúttal a Citadellánál mondott igent.

Weisz Fanni és Hajmásy Péter régóta egy pár, és most nyáron lesz két éve, hogy hivatalosan is összekötötték az életüket. A modell az esküvő előtt egy esztendővel mondott igent szerelmének Horvátországban, most pedig egy másik lánykérésre is sor került – elárulták, miért volt erre szükség. 

„Drága Feleségem egyik nap ránézett a bal kezére, és észrevette, hogy elhagyta az eljegyzési gyűrűjét. Azonnal keresni kezdtük, órákig kutattunk, aztán mikor tudatosult benne, hogy már nem valószínű, hogy meglesz, eltört a mécses. Mikor valakit nagyon szeretsz, és sírni látod, megszakad a szíved” – árulta el Hajmásy Péter, majd Weisz Fanni is elmesélte saját szemszögéből.

„Először nem vettem észre, hogy eltűnt a gyűrűm. Épp a fürdőszobában voltam, és csak volt egy olyan furcsa érzésem. Ám, amikor ránéztem a kezemre, és nem volt az ujjamon a jegygyűrű, nagyon kétségbeestem” – mondta a modell. A szerelmének nem is kellett több, az egyik ékszerkészítő barátjához fordult segítségért. Az első lánykérésre külföldön került sor, a másodikat azonban a Citadellához szervezte Péter, és ott kérte meg ismét Fanni kezét.

Weisz Fanni gyönyörű gyűrűt kapott (Fotó: Instagram)

Weisz Fanni gyönyörű gyűrűt kapott (Fotó: Instagram)

Olvass még Weisz Fanni és Hajmásy Péter kapcsolatáról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése