Sztárok

Óriási színpadi tehetség volt a 11 éve síbalesetben elhunyt Natasha Richardson

Liam Neeson feleségeként emlegették a legtöbbször, pedig a Broadway sztárja volt, nem mellesleg dollármilliókkal támogatta az AIDS elleni küzdelmet.

Hatalmas tehetségnek tartották a színházi világban Natasha Richardsont, a világsajtó mégis leggyakrabban Liam Neeson feleségeként emlegette. A gyönyörű színésznő ugyanolyan precizitással, odaadással és profizmussal tudott Ibsen- és Csehov-drámákat eljátszani, mint musicaleket. Sokoldalú profi volt – mondták róla kollégái. Ezen a napon, március 18-án halt meg, 45 évesen.

Liam Neeson és Natasha Richardson 2008-ban (Fotó: Chris Jackson/Getty Images)

Liam Neeson és Natasha Richardson 2008-ban (Fotó: Chris Jackson / Getty Images)

Natasha Jane Richardson 1963-ban született Londonban. Édesanyja a világhírű, Oscar-díjas Vanessa Redgrave, édesapja a brit filmgyártás egyik legelismertebb rendezője, Tony Richardson. Nagybátyja, nagynénje, húga, nagyapja mind színészek voltak, így talán nem véletlen, hogy Natasha is ezt a pályát választotta.

Csupán hároméves volt, amikor a szülei elváltak, négyévesen pedig már édesapja egyik filmjében, a The Charge of the Light Brigade-ben játszott mint virágárus kislány. A legjobb oktatást kapta, először a londoni Charles de Gaulle líceumban, majd a St. Paul’s lánykollégiumban tanult, mielőtt beszéd- és drámaiskolába járt volna.

Karrierje 1984-ben indult be, amikor az Regent’s Park szabadtéri színházában a Szentivánéji álomban Ralph Fiennes és Richard E. Grant oldalán játszott. 1985-ben már a West Enden állt színpadra Csehov Sirályában Ninaként, és 1993-ban a Broadway kapui is kinyíltak számára, az Anna Christie címszerepét kapta. 1998-ban elnyert egy Tony-díjat mint legjobb musical színésznő Sally Bowles szerepéért a Cabaret-ban. Két hónappal a halála előtt az Egy nyári éj mosolya színpadi adaptációjában, az A little night musicban játszott édesanyjával.

Natasha a filmvásznon is feltűnt, többek közt az Egy hónap vidéken-ben Colin Firthszel és Kenneth Branagh-val, a Nellben és az Álmomban már láttalakbanJennifer Lopezzel, illetve az Apád-anyád idejöjjön-ben volt a Lindsay Lohan által alakított ikerlányok anyja.

Natasha nagyon ritkán játszott családtagokkal, azt nyilatkozta, a nepotizmus látszatát sem szeretné kelteni. Amikor édesanyjával állt színpadra, az is a véletlen műve volt. Samantha Edgar játszotta Madame Arkadinát, de az előkészületek kellős közepén Vanessa Redgrave került a helyére. „Az, hogy anyád egy legenda, egy dolog. De minden este szemben állni vele a színpadon… túl sok. Szívem szerint inkább elfutottam és elbújtam volna.”

A színésznő 14 éves korában utazott először New Yorkba, és rögtön szerelembe esett a várossal. „Vannak dolgok, amiket szeretek Európában. De úgy tapasztaltam, az amerikaiakban van egy olyanfajta energia és lelkesedés, ami az európaiakban nincs.” Éppen ezért Natasha meg is szerezte az amerikai állampolgárságot.

Natasha 1990-ben hozzáment a színházi producer Robert Foxhoz, de 1993-ban már el is váltak. Még házasságuk alatt kezdődött az Anna Christie, Eugene O’Neill színdarabjának próbája egy prostituáltról, aki egy nyugati államból érkezik New Yorkba, hogy találkozzon apjával, az utazás során pedig beleszeret egy matrózba. 1993-ban, Richardson unszolására a Roundabout Theater is színpadra vitte a darabot, amiben, szintén a színésznő javaslatára Liam Neeson alakította a szerelmes matrózt. A színészek 10 évvel azelőtt találkoztak először a televíziós minisorozat, az Ellis Island forgatásán.

A tény, hogy Richardson és Neeson szerelembe estek, elég hamar nyilvánvalóvá vált a stábnak, de lassan a nézőknek is, ugyanis színpadi játékuk túlment a színészi hitelességen. A pár már 1993 novemberében összeházasodott és együtt is maradt Natasha váratlan haláláig.

Többmilliós adomány az AIDS elleni küzdelemért

A színésznőnek nem volt könnyű a családjával, Neeson mellett viszont békére lelt, két fiúk született. Natasha istenített anyja, Vanessa Redgrave nemcsak színészi teljesítményei miatt került be a sajtóba, hanem radikális politikai nézetei miatt és Palesztina melletti rendszeres kiállása is nagy port kavart. Nagyapja, Sir Michael Redgrave középkorúan állt ki és mondta el, hogy homoszexuális, ezért pedig – elkeserítő módon – darabokra szedték, keresztanyja, Lynn pedig kiteregette a családi szennyest, amikor elmondta, azért válik el férjétől, mert az gyermeket nemzett személyi asszisztensének (aki később, mindennek ellenére hozzáment Lynn egyik fiához).

A színésznő édesapja, Tony Richardson még 1991-ben hunyt el AIDS-betegségéhez kapcsolódó komplikációkban. Natasha innentől kezdve a HÍV-vírus megelőzését és gyógyítási lehetőségeinek kidolgozását kereső alapítványok nagy támogatója lett, több millió dollárt adományozott a célnak.

2009. március 16-án Natasha családjával egy kis kikapcsolódásra vágyott, ezért a színpadi munkálatok szünetében a kanadai Mont Tremblant síterepén vakációztak. A színésznő kezdő leckéket vett, amikor síbalesetet szenvedett, beütötte a fejét. Az esés után még jól volt, pár órával később azonban durva fejfájásról panaszkodott.

Először a helyi kórházba, majd onnan a montréali Sacré-Cœur speciális klinikára szállították. Ekkorra már nagyon rosszul volt, kómába esett.

A család kérésére másnap, kritikus állapotban, légi úton a New York-i Lenox Hill kórházba szállították át.

Neeson nehéz döntésre kényszerült, március 18-án családja elbúcsúzott tőle, majd lekapcsolták a lélegeztetőgépről.

(Kiemelt kép: Getty Images)

További cikkek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top