Sztárok

Köllő Babett jó ügy mellé állt: „Ez a téma érzékenyen érint”

Egy ország megismerte a nevét néhány évvel ezelőtt, és Köllő Babett ezt az ismertséget szeretné jóra fordítani. Mostani kezdeményezése egy a sok közül.

Igyekszik a lehető leghasznosabban eltölteni a hirtelen jött szabadidejét Köllő Babett, akinek a koronavírus-járvány idején nincs fellépése és forgatása. 

„Jelenleg itthon tanulok Millával, délután pedig ki-kimegyünk sétálni az erdőbe. A lányom már elég nagy ahhoz, hogy értse a helyzetet, amit igyekeztem neki elmagyarázni úgy, hogy ne ijesszem meg. Közben gondolkoztam azon, hogyan tudnék segíteni másoknak, a férjemmel is beszéltünk már arról, milyen lehetőségek vannak” – mesélte a színésznő az nlc-nek.

Köllő Babett és lánya, Milla (Fotó: Köllő Babett)

Köllő Babett és lánya, Milla (Fotó: Köllő Babett)

Jelenleg Babett éppen egy más jellegű jótékonysági kezdeményezésben vesz részt, ahol az ismertségének köszönhetően úgy tűnik, rekord összeggel tudja segíteni a Plüss Kommandót. A licitáláson hírességek plüsseire lehet ajánlatot tenni, a licitből származó összeget az 1000 gramm alatti koraszülött babák inkubátorvezérlőire, fénytakaróira, pocakfészkek, plüss, textil ölelőkezek gyártására fordítja az alapítvány. A licit nyertesei sorsoláson vesznek részt értékes nyereményekért támogatók jóvoltából.

„Az újszülöttek és amúgy az egész babatéma érzékenyen érint, talán mert több babát veszítettem el” – mondta a színésznő. Korábban Babett is vásárolt egy plüsst az alapítványtól, akiknek a munkáját figyelemmel kíséri. 

Megnézem
Összes kép (3)

Köllő Babett jó ügy mellé állt: „Ez a téma érzékenyen érint”

Köllő Babett jó ügy mellé állt: „Ez a téma érzékenyen érint”

Fotó megosztása:

„Michelisz Norbi a férjemnek nagy kedvence, hiszen András is pályaversenyző volt, és így volt közös témájuk is” – mesélte Babett, aki már korábban is több jótékonysági kezdeményezésben részt vett. 

A jótékonyság témájában még néhány aktuális nlc-cikk: 

Etesd a doki! – az egyik legjobb összefogás a koronavírus-helyzet miatt

Ingyen lángossal segítik a kórház dolgozóit 

Ingyen ebédet oszt egy étterem-tulajdonos, amíg megteheti

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése