Emlékeztek még, hogy mi volt az első műsor, amit a TV2-őn vezetett Tilla, vagyis Till Attila? Nos, először a Jó Reggelt Magyarország kulturális ajánlójának házigazdája volt, majd elkezdődött a Propaganda. 2002-ben pedig a Big Brother műsorvezetője lett Liptai Claudiával együtt. Ám nem itt kezdődött a tévés karrierje. Tilla a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett, dolgozott az MTV1-ben, majd a TV3-ban, a 72 óra című műsoráért pedig az Év Riportere díjat is bezsebelte. Megnéztük, mi érdekli vele kapcsolatban az embereket, ehhez a SztárLexikonban már megszokott Google-keresések adták a kiindulópontokat.
Amire a legtöbben keresnek: Tilla – név
Egy ország ismerte meg Till Attilát, mint Tilla. Ez esetében egy becenév, ami a családnévből és az utónévből született. Amúgy a Tilla egy női utónév, a német Matilda, Otília és Klotild becézése, melynek itthon több névnapot is kijelöltek. Külön jelentése nem ismert, de a Matildhoz köthetően jelentheti a harcost és a hatalmat is. Magyarországon hivatalos, anyakönyvezhető keresztnév.
Amire a legtöbben keresnek: Tilla kutyája
Idén januárban számoltak be arról a napilapok, hogy Tilla családja egy kutyával bővült. Talán meglepő, de a TV2 műsorvezetőjének eddig soha nem volt saját kutyája, de a családjának nem kellett sokáig nyaggatnia, hogy befogadjanak egy cuki négylábút.
„A feleségem profi állattartó, noha amióta velem van, elég vagyok neki én is. Készen álltam az új családtag érkezésére, de a kiválasztását a feleségemre és a kisebbik fiamra, Félixre bíztam. Már tavaly elkezdődött a kutyaőrület, azóta szemezgetünk a kis labradoodle-lal, akit végül a napokban haza is hoztunk” – magyarázta a Borsnak még januárban Tilla.
A labdradoodle az uszkárból és labradorból álló keverék kutya. Tenyésztők úgy tartják, hogy ideális esetben egy plüssmackóra emlékeztetnek minket, ezzel pedig azonnal megbabonázzák a leendő gazdit. Elnézve a Till család kutyusát, Dubit, az ő ebük valóban olyan, mint egy csodálatos plüssállatka.
Amire a legtöbben keresnek: Tilla felesége
Tilla 1997-ben, vagyis huszonhárom évvel ezelőtt vette feleségül Korpás Krisztát. Amikor egyszer a házasságáról kérdezték, így felelt:
„Nem is tudom, miért mentem hozzá. Életem legjobb döntése volt, de fogalmam sincs, miért hoztam meg.”
A huszadik házassági évfordulójukon egyébként nagyon megható fotót posztolt az esküvőjéről a műsorvezető. Tilla és Kriszta nem olyan házaspár, akik kiteregetik a magánéletüket, ám boldogságukat és érzéseiket nem is rejtegetik az emberek elől. Korábban azt is elmesélték, hogy még akkor ismerkedtek meg, amikor mindketten a TV3-ban dolgoztak.
„Tetszett, mert furcsa volt, formabontó, más, mint a többiek. Mások voltunk, de oda mert jönni hozzám… Megkérdezte, elmennék-e vele este egy koncertre. Azt mondtam, szó sem lehet róla. Aztán pár nap múlva felhívott, és nagyon gyorsan összeköltöztünk” – mesélte korábban Tilla felesége. Azt mondták, érezték, hogy nem jön a másiknál jobb az életükbe, és el is határozták, hogy összeházasodnak.
Tényleg minden nagyon gyorsan történt a közös életükben. Négy hónapja ismerték egymást, amikor összeházasodtak, és egy hete voltak házasok, amikor kiderült, hogy Kriszta várandós.
„Tilla nagyon jó apa. Talán azért nem menekül az apaszereptől, mert imád benne lenni, mert ő jobban működik családban. Én sem tudom, ki mellett bírtam volna ki ennyi ideig úgy, hogy fel sem merült, hogy ne lenne jó. Ezt természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy réveteg mosollyal fogjuk egymás kezét és szívecskéket rajzolunk a párnára, mert persze, hogy hülyét lehet kapni a másiktól időnként” – folytatta Kriszta. Az elmúlt 23 évben három gyerekük született, és Tilla szerint egyszerű a válasz arra, hogy miért lett ennyi gyerekük.
„Mert szeretjük egymást a feleségemmel. Ilyenkor szerintem jönnek a gyerekek, ha lehet. Ez nem bonyolult” – mondta Várkonyi Andrea műsorában még 2017-ben. Akkor azt sem titkolta, hogy nagyon szeretné, ha egyszer még egy kislányuk is születne.
„Ha látunk pici babát, akkor azonnal megjön a kedvünk, tehát ilyen szempontból mi ősemberek vagyunk, mi ezen nem gondolkodunk.”
A házaspár legidősebb fia, Andor már 22 éves, középső gyerekük, Simon 19, míg a legkisebb fiuk, Félix 12 esztendős. Andorról és Simonról csak ritkán látunk fotókat, ők kevésbé szeretnek szerepelni, ám Félix még feltűnik édesapja Insta-bejegyzéseiben.
Amire a legtöbben keresnek: Tilla filmje
2001 óta Tilla több filmet is jegyez. Az első a Média Pláza című 12 perces kisfilm volt. Ezt egy újabb kisfilm, a Space követte, majd 2008-ban a Budapest Magyar Filmszemlén debütált a Pánik című játékfilm, amellyel Gubík Ági megnyerte a legjobb női főszereplőnek járó díjat. A történt szerint a harmincas főhősnő már mindent elért, ami a társadalmi elvárásokat illeti: jó állás, autó, lakás és működő párkapcsolat. Ám egy napon mégis rátör egy pánikroham. Szerelme elhagyja, és főhősünk önként bevonul a Pánik Klinikára…
2011-ben ismét egy rövidfilmmel, a Csicskával jelentkezett Tilla. A húszperces, nagyon is aktuális témát boncolgató, kicsit sem könnyű hangvételű filmet a Legjobb rövidfilm kategóriájában jelölték az Európai Filmdíjra.
Tilla leghíresebb filmje a 2016-os Tiszta szívvel, melynek főszereplői Thuróczy Szabolcs, Fenyvesi Zoltán, Fekete Ádám, Balsai Móni és Danis Lídia voltak. Mi történik, ha két mozgássérült fiatal összehaverkodik egy kerekesszékes bérgyilkossal? Beállnak a maffiába. Tovább nem spoilereznénk, azonban azt eláruljuk – annak, aki még nem tudná –, hogy a mozi számos rangos, nemzetközi filmfesztiválon is nyert, és az Egyesült Államokban is bemutatták.
„Hogy miért írtam meg ezt a történetet? Szerintem a kívülállás és a magányosság témájához tudtam kapcsolódni. És ahhoz is, hogy a film fiatal főszereplői mindig rajzolnak, ez is én vagyok tizenévesen… Én is lentről jutottam felfelé, a külvárosi lakótelepről egy egészen más világba. Azt tapasztaltam, hogy nekem egy adott környezetben mindig el kell fogadtatnom magam… és egy ilyen kerekesszékes történet is látensen arról szól, hogy a főhősnek el kell fogadtatnia magát” – mesélte nekünk Tilla a bemutató előtt.
Amire a legtöbben keresnek: Tilla magassága
Imádjuk ezeket a kereséseket. Nos, a neten található adatok szerint Tilla magassága 190 cm, a súlya pedig 85 kiló – jelenleg. Rengeteget edz, és mint mondta, az edzettség csak mellékhatás, leginkább a rengeteg energiáját igyekszik lekötni az edzésekkel.
Kereskedelmi tévék jönnek létre és szűnnek meg. Láttunk már nagy tulajdonosváltásokat, sikeres és megbukott műsorokat. Láttunk nagy átszerződéseket, és adott csatornához hűséges arcokat. Láttunk eltűnni egykor sokat képernyőn lévő embereket… Ám Till Attila, vagyis Tilla több mint 20 éve köszönt minket hol kulturális, hol szórakoztató műsorban. Pár éve mi is megkérdeztek ezt tőle. „Szeretném azt gondolni, hogy szeretnek az emberek. Elég közvetlen vagyok, és elég sokfajta emberrel szóba állok, senkitől nem zárkózom el. Ezenfelül a showbusiness a karizmáról szól. Ez most hülyén hangzik, hogy nekem kell dicsérnem magamat, de én azért egy elég jó, lendületes, karakteres műsorvezető vagyok, egy jól felismerhető jel, és ez mindig jól jön ebben a műfajban… Egy energiabomba vagyok.”
Tilla a Nicsak, ki vagyokban?!
- Tilla merész szettben állt színpadra, amiért megszólták – ez túlment a vicc határán néhány nézőnél
- Kajdi Csaba Tillának: „Hogy nem rúgok rád kettőt, azért adjál hálát a Guadalupei Szűzanyának”