Kezdjük azzal, hogy gratulálok a Magyar Érdemrend lovagkeresztedhez. Mikor értesültél arról, hogy ebben a kitüntetésben részesülsz?
F.R.: Pár hónapja kerestek meg azzal, hogy felterjesztenek a díjra, viszont nemrég kaptam egy levelet, hogy ezt csak később tudják átadni, mert a jelenlegi helyzetben mindent elhalasztanak. 2010-ben egyszer már kitüntettek: a Magyar Köztársaság Arany Érdemrend fokozatát kaptam meg, és most tíz évvel később a lovagkeresztet. Tudom, hogy ezeket a díjakat én kapom, de úgy tekintek rájuk, mint amit az egész zenekar kapott a munkájáért, nem gondolnám, hogy csak az én személyemnek szólnának.
Jól gondolom, hogy az elmúlt pár hetetek nektek is a különböző fellépéseitek törléséről és elhalasztásáról szólt?
F.R.: Igen, sajnos több koncertünk elmaradt, például a lemezbemutató koncertünk is, ami március 15-én lett volna a MOM Kulturális Központban. Már néztünk időpontokat későbbre. Nagyon optimisták vagyunk, és bízunk benne, hogy minél előbb bepótolhatjuk. Ha minden jól megy, talán már nyáron koncertezhetünk.
G.A. Mi nagyon jól álltunk a nyári koncertek szervezésével, előre dolgoztunk, úgyhogy abban reménykedtem, hogy ebben az időszakban tényleg tudunk pihenni. Most elvileg tudnánk is, de valószínű, hogy azzal fognak telni a következő hónapok, hogy kitaláljuk, hogyan tovább.
Fotó: Erdélyi Gábor
Zenészként, zeneipari szakemberként hogy érint benneteket a mostani helyzet? Gondolom, szakmátokból adódóan sokat vagytok úton, most meg be vagytok kényszerítve a négy fal közé…
F.R.: Csak annyit megyünk ki, amennyit feltétlenül szükséges. Otthon maradunk, hiszen mi is bízunk abban, hogy ez segít. A zenekar tagjaival telefonon, Messengeren tartjuk a kapcsolatot.
Ilyenkor van értelme bármiféle alkotótevékenységnek? Leülni dalokat írni vagy gyakorolni?
F.R.: Sokat gyakorlok, de most több időm jut az olvasásra és zenehallgatásra is. A hangszer, az hiányzik, úgyhogy ezt az időt arra is szeretném kihasználni, hogy többet gyakoroljak annál, mint amire intenzív koncertezés mellett időm szokott lenni.
Hány bulitok került lemondásra?
F.R.: Abból a szempontból szerencsések vagyunk, hogy a lemezbemutatón kívül csak két koncertünk maradt eddig el, mivel a Budapest Bárnak eleve egy másfél hónapos szünete következett volna.
G.A. Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy a májusi és a júniusi koncertek is eléggé bizonytalan helyzetbe kerültek. Reménykedünk, hogy minél hamarabb újraindul az élet.
Gáncs Andrea (Fotó: Erdélyi Gábor)
Bizonytalanságot vagy kétségbeesést éreztek a szakmában a kialakult helyzet miatt?
F.R.: Akikkel beszéltem a zenészek közül, azok most bizonytalannak érzik a helyzetet, de úgy látom, elég optimisták, és úgy gondolják, hogy nyárra talán rendeződhetnek a dolgok. Egyelőre mindenki bizakodó.
G.A. Lehet, hogy furcsa lesz, amit mondok, de szerintem a zenészek és általában a művészek – a nyilvánvalóan kétségbeejtő helyzet és az elmaradt fellépések, lehetőségek ellenére – bizonyos szempontból most előnyben vannak sokakkal szemben. Hozzászoktak a bizonytalansághoz, a kiszámíthatatlansághoz, tudnak improvizálni a való életben is, tudnak alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez, hiszen mindig máshol és rendszertelenül „dolgoznak”, rengeteget tudnak az együttműködésről, és segíti őket a kreativitásuk. Szerintem sokat lehet tőlük tanulni ebben a helyzetben.
A Budapest Bárt 2007-ben alapítottátok, amikor pont egy súlyos gazdasági válság volt kibontakozóban…
F.R.: Érdekes módon mi pont a válság közepén erősödtünk meg. Elmondhatom, hogy a válság ellenére minden koncertünk telt házas volt, így a zenekar szempontjából nem nagyon érzékeltük ezt a problémát. Ez a mostani válság viszont valami teljesen új, amire senki nem volt felkészülve. A korábbi tapasztalataink nem érvényesek ebben az új helyzetben, mi sem látjuk, mikor állhatunk újra színpadra. A mindennapokban tanuljuk mi is, hogy mit hogyan kell csinálni.
A vírustól függetlenül az új, immár nyolcadik lemezetek még meg tudott jelenni. Milyen szándékkal álltatok neki az elkészítésének? Akartatok valamiben újítani?
F.R.: A lemez témája a szerelem és a vágyak. Nagyon örülök, hogy négy kiváló új dal is született a feldolgozások mellett. Lovasi András írta az egyiket, ami az album címadó dala is, a Ha megtehetnéd. Szűcs Krisztián írt még egy dalt, Frenk és Keleti András.
G.A.: Utoljára 2017-ben jelent meg tematikus lemezünk Budapest címmel, azóta jó sok dal és ötlet gyűlt össze. Azért választunk mindig témát a lemeznek, mert nagyon sok előadót kell összefognunk, a mi lemezeinket nem egy vagy két szerző stílusa, mondanivalója tartja össze, úgyhogy mindig kijelölünk egy laza „sorvezetőt”.
Az énekesek írják a dalokat, és nem a zenekar tagjai?
F.R.: Jórészt feldolgozásokat játszunk, de amikor az énekeseink új dalait megkapjuk, mi a hangszerelésben vesszük ki a részünket a munkából. A dalokat, demókat egy szál gitáron játszották el, és mi alakítottuk át őket, hogy úgy szóljanak, ahogy egy Budapest Bár dalnak szólnia kell. Ez nagyon sok munka.
Mikor sikerült rátalálnotok a saját hangzásvilágotokra?
F.R.: Eleinte kimondottan a húszas- és harmincas évek dalaival foglalkoztunk, de ez egyre inkább kitolódott, és a Hoppá című, negyedik albumunknál kezdtek el igazán Budapest Bár hangzásról beszélni. Mi is úgy érezzük, hogy akkortájt találtuk meg a hangzásunkat, de azóta is folyamatosan kísérletezünk. Ha arról beszélünk, hogy Budapest Bár-hangzás, akkor az egy nagyon széles palettát jelent, hiszen a klasszikusok mellett rockfeldolgozásokat, jazzes- és swinges nótákat, kuplékat, sanzonokat vagy épp klezmert is játszunk.
Elég sok énekessel dolgoztok együtt. Mi dönti el, hogy egy adott albumon kik fognak énekelni?
F.R.: A Budapest Bár énekesei nem vendégénekesek, hanem sokan már tizenhárom éve a Budapest Bár tagjai. Persze vannak néhányan, akik később értek a zenekarba, mint Mező Misi vagy Tóth Vera. Igyekszünk úgy alakítani a dolgot, hogy az albumokon mindenki szerephez jusson. Néha persze akad egy-egy vendégénekes is, mint például legutóbb Presser Gábor. Jelenleg tizenkét énekesünk van, és azt gondolom, egyelőre ezt nem akarjuk bővíteni, de az mindig nagyon izgalmas, amikor vendégművészekkel dolgozhatunk együtt. Legközelebb például Péterfy Borit hívjuk meg.
Fotó: Erdélyi Gábor
Sok interjútokban visszaköszön az elmúlt tíz évből, hogy szeretnétek a zenekarral külföld felé nyitni. Ez mennyire sikerült?
F.R.: A Budapest Bár nagyon sok szálon van bekötve a magyar kultúrába. Bár törekszünk arra, hogy kilépjünk a hazai keretek közül, ez a mostani formában nem könnyű. Egyszer-egyszer egy másik országban megmutatkozni mindig izgalmas élmény. Amikor Brazíliában tölthettünk két hetet és ott koncerteztünk, és onnan rögtön New Yorkba mentünk egy hétre, az hatalmas kaland volt. De a törökországi, franciaországi és angliai koncertek is óriási élmények voltak, viszont azt gondolom, hogy az a muzsika, amit mi játszunk, a magyar közönségnek szól leginkább.
Te vagy a zenekarvezető, Andrea pedig a menedzser. Hogy történik a munkamegosztás nálatok?
F.R.: A munkán belül is nagyon szoros kapcsolatban vagyunk, már a dalok születését is figyelemmel kíséri. Ha elkészül egy dal, neki mutatom meg először, és tőle kapom mindig az első visszajelzést. Én kimondottan a zenével foglalkozom, ő pedig a koncertszervezéssel és hasonló munkákkal, amik a Budapest Bár körül vannak.
G.A.: A Budapest Bárt együtt találtuk ki, teljesen természetesen alakultak ki a feladatok, hiszen megismerkedésünkkor is már zenei menedzser voltam, Robi pedig aktív, koncertező zenész. A Besh o dromban ismerkedtünk meg, akkoriban nagyon sokat jártunk külföldre, rendkívül népszerű volt a zenekar fesztiválokon. A sok turné alatt egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és már lassan 20 éve együtt vagyunk.
Mennyire folyik bele a magánéletetek a szakmaiba? Ha például egymással összevesztek, az mennyire lehet hatással a zenekar ügyeire? Nehéz megtartani az egyensúlyt?
G.A. Nagyon sokáig teljesen egybeolvadt a magánéletünk a Budapest Bárral, meg kellett tanulnunk legalább részben különválasztani. Szerencsére nem nagyon veszekszünk, de amikor nehezebb időszakunk volt a házasságban, megérezte a zenekar. Főleg azért, mert nemcsak a munkatársaink, hanem a barátaink is, és fontosak vagyunk egymásnak. A Budapest Bárt nagyrészt a kettőnk energiája és együttműködése hajtja, ami egyben előny és hátrány is, mert valóban benne van a pakliban az, hogyha mi összevesznénk vagy már nem lennénk együtt, akkor a zenekar is megszűnne, vagy legalábbis most mindenki nagyon nehezen tudná elképzelni, hogy nélkülünk vagy valamelyikünk nélkül menne tovább.
Farkas Róbert (Fotó: Ruthe Zuntz)
Roma–nem roma párosként találkoztatok valamilyen előítélettel házaspárként?
G.A. Nagyon régóta élek Robival, de szerencsére felé irányuló hátrányos megkülönböztetést nem nagyon tapasztaltam. Nekünk az elején alaposan össze kellett csiszolódnunk, de nemcsak azért, mert én nem vagyok roma, hanem azért is, mert idősebb vagyok Robinál. Egyébként talán ez utóbbi emiatt több előítélettel találkoztunk, és emiatt bennünk is több volt a kétség, hogy működni fog-e az együttlétünk. A szüleim is először nagyon féltettek. Számomra nagyon izgalmas betekintést kapni egy olyan kultúrába, amit egyáltalán nem ismertem, Robin keresztül viszont számos cigányzenész család életébe belelátok.
Azt lehet tudni, hogy házasok vagytok, de azt nem, hogy mióta, és azt sem, hogy vannak-e gyerekeitek. Mesélnétek erről?
G.A. 20 éve kezdődött a kapcsolatunk és 13 éve vagyunk házasok. Sajnos nem lettek gyerekeink, próbálkoztunk, de egészségügyi problémák miatt fel kellett adnunk. Szerencsére nagyon sok gyerek van körülöttünk, a családban és a baráti körben is, úgyhogy bármikor kölcsönkaphatunk egyet. A keresztfiunk – Farkas Misi cimbalmosunk ötéves kisfia, egyébként született zenész és előadóművész – sokszor megfordul a próbateremben is. Robiért egyébként minden gyerek odavan, azonnal a cimborájuknak tekintik. Házi kedvenceknek is próbáljuk adni a szeretetünket, közel 9 évig lakott velünk egy kisnyuszi, akit sajnos tavaly elvesztettünk, és most alig várjuk, hogy megérkezzen hozzánk egy kiskutya.
A Budapest Bár az elején csak egy projektzenekarnak indult. Mikor jöttetek rá, hogy ennél jóval több van benne?
F.R.: Amikor 2007-ben összetrombitáltam a zenekart, akkor csak egy albumban gondolkodtunk, az se volt tervben, hogy koncertezzünk. Amikor néhány dallal elkészültünk, az énekesek vetették fel, hogy azért kéne egy lemezbemutató koncertet adnunk. Akkor mi ketten összedugtuk a fejünket, és arra gondoltunk, hogyha tényleg lemezbemutató koncertet adunk, azt szeretnénk színházi körülmények között. A Katona József Színház adott nekünk erre lehetőséget, és rögtön az első este egy dupla előadást tarthattunk. Ezután pedig elkezdtek jönni a felkérések, a zenekarral pedig megbeszéltük, hogy elkezdünk koncertezni. Igazából így indult be a dolog tizenhárom évvel ezelőtt.
Andrea, a Budapest Bár mellett belefér számodra más zenekar/zenekarok menedzselése is, vagy ez teljesen kitölti az életedet?
G.A.: A Budapest Bár mellett nagyon sokáig semmi mást nem vállaltam, hiszen bőven elég volt összetartani ezt a csapatot, és az évi kb. 100 koncertet és egyéb projekteket menedzselni, szervezni. Tavaly a Budapest Bárból „kinőtt” egy új produkció, a Zabolátlan lovaim, ami Robi és Kollár-Klemencz Laci, valamint Dargay Marcell projektje, amiben szintén segédkezem. Nem áll szándékomban más zenekart menedzselni egyelőre, mert lehet, hogy nem a zenében keresném a következő kihívást.
Robi és Andrea
Mi a legnagyobb közös élményetek, amit a Budapest Bárnak köszönhettek?
G.A.: Számomra a legnagyobb élmény az, hogy ilyen hosszú ideig összetartottuk ezt a közösséget, a barátainknak mondhatunk nagyszerű művészeket. Számtalan közös élményünk volt, akár a brazíliai turné, akár egy-egy nagyobb koncert a Budapest Parkban, a közös utazások és bulik, de ugyanúgy nagyon fantasztikus élmény a közönség pozitív visszajelzése is.
Le tudnátok írni, hogy milyen egy tipikus Budapest Bár-rajongó? Egyáltalán van ilyen?
G.A.: A tipikus Budapest Bár-rajongó általában nő, a középkorosztályhoz tartozik (30 feletti), szereti a kultúrát, a színházat, intelligens és kiterjedt baráti köre van. Legalábbis mi úgy látjuk a koncertjeinken – mert van, amikor tízesével jönnek el barátnők, barátok együtt. Elmondhatjuk, hogy szuper jó közönségünk van!
A Budapest Bár zenéje cigányzenén alapul. Ez Magyarországon zár-e be valamilyen ajtókat előttetek, vagy inkább csak előnyeit látjátok?
G.A. Mivel nagyszerű zenészek a Budapest Bár tagjai, a saját közönségünk csodálattal tekint rájuk. Inkább ez nyit meg bármilyen ajtót, nem az, hogy cigányzenén alapul. Egyébként olyan értelemben igen, hogy minden családban van valami nosztalgikus történet vagy figura (például egy nagypapa vagy nagymama), aki nagyon szerette a cigányzenét vagy a régi dalokat, és a Budapest Bár egy furcsa kapcsolatot létesít a múlt és a jelen között az emberek számára. Ezért is van, hogy több generáció jár a koncertjeinkre együtt.
