Sztárok

Trokán Péter élvezi a luxusszanatóriumot: „Lehet, az unokámnak majd be kell már mutatni, ha ennek vége”

Bár egyedül tölti a mindennapokat, mégsem unatkozik a színész. Lányai egy héten egyszer bevásárolnak neki, és amennyire tudják, óvják őt, hogy ne kelljen közösségbe járnia. Trokán Péter az nlc.-nek elmesélte, hogyan telik egy napja mostanában.

Trokán Péter szerencsésnek mondja magát, amiért most otthon lehet, nem éli meg tehernek ezt az időszakot. 

Egyedül vagyok a budapesti házamban, és meg kell mondjam, élvezem ezt a luxusszanatóriumot – mondja a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze. – Szigorúan betartom a szabályokat, nem megyek sehová, csupán este szoktam az utcában sétálgatni, hogy mozogjak. Az úszás hiányzik egyedül, ahelyett pedig tegnap kitaláltam, hogy elkezdek kocogni. Háromszor ötszáz métert tettem meg, ma pedig még többet szeretnék. Nagyon jól esett, pedig korábban nem szerettem futni. A mozgás viszont nekem nagyon fontos, ezért valamit szeretnék csinálni.”

Trokán Péter (Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor színház)

Trokán Péter (Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház)

A színész minden napra megtalálja magának az elfoglaltságot, napközben sem szokott unatkozni.

„Két nap alatt a ház minden ablakát megpucoltamFolyton takarítok, és elkezdtem olyan dolgokat csinálni, amire máskor nincs időm. Az egyik ilyen a főzés, most olyan ételeket is elkészítek, amit máskor soha. Tegnap például olasz rizottót csináltam, ma palacsintán gondolkozom, mert Nóri lányom nemrég hozott sok-sok házi lekvárt. Ezért is találok ki mindig valami újat. Sok zöldséget, és gyümölcsöt eszem, és figyelek az immunerősítésre is. Béres Cseppet szedek és C-vitamint.”

Trokán Péter a szombathelyi Weöres Sándor színház egyik darabjában (Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor színház)

Trokán Péter a szombathelyi Weöres Sándor színház egyik darabjában (Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház)

És persze segítsége is van bőven, felnőtt gyerekei gondoskodnak arról, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben.

„A lányaim egy héten egyszer bevásárolnak nekem, így teljesen el vagyok látva minden jóval. Egy dolog hiányzik csak, hogy nem ölelgethetem meg az unokámat, és nem játszhatok vele. Mondta is Anna lányom nevetve, hogy lehet, a gyereknek majd be kell mutatnia később a nagyszüleit. Esténként persze videótelefonálunk, integetünk egymásnak a kicsivel, de az nem ugyanaz, mintha ott lennénk élőben egymásnak. De remélem ez a helyzet nem sokáig tart. Április végén szeretnék én is leköltözni vidékre, ahogy mindig is szoktam.

Trokán Péter nagyon büszke a lányaira: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top