Sztárok

Kamarás Iván: „Nagyon élvezem, hogy ilyen sokat vagyok a gyerekeimmel”

Kamarás Iván próbál pozitívan tekinteni a karanténidőszakra.

Kamarás Ivánt nemrég A mi kis falunkban láthattuk, magát alakította az RTL Klub sorozatában. Vasárnap pedig elstartol az Apatigris, amelyben szintén szerepet kapott a színész. Az utóbbi hónapokban eléggé elfoglalt volt, most azonban – a kijárási korlátozásnak köszönhetően – kicsit lassítani tud, több időt szán arra, amire a munkája miatt nem jut annyi. 

„Hihetetlen gyorsan mennek a napok és nagyon élvezem, hogy ilyen sokat vagyok a gyerekeimmel. Kamaszok lévén, ők nem biztos, hogy ugyanilyen lelkesek. Tény, hogy másként telnek a napjaim, mint korábban. Készülök egy forgatásra, aminek kezdése természetesen igazodik a járványhelyzethez, de én tanulom a szövegem. Igyekszem fejben tartani a színházi előadásaim szövegeit is, ez is rendszeres gyakorlást jelent. Részt vettem a MOTTO – Művészek az otthoni oktatásért programban és április 12-től jön egy új magyar vígjátéksorozat az RTL-en és az RTL Most+-on, Apatigris címmel, amiben játszom, bár ezzel most nincs feladatom, hiszen nyáron forgattuk. Rengeteget próbálok a zenekarommal, az Egy Fess Banddel, készülünk a nyári turnéra. Nem állítom, hogy nem bénáztunk rengeteget, hiszen természetesen online próbálunk, mindenki a saját otthonában, de most már egész jól megy. A közösségi oldalamra már fel is került a Kicsit szomorkás a hangulatom máma című dal igencsak boldog verziója. Illetve minden napom része a jóga és a meditáció, de ez eddig is így volt” – meséli az nlc.-nek Kamarás Iván.

A színész azt is elárulta, hogy milyen tervei voltak, amiket halasztani kellett a koronavírus-járvány miatt. „Tulajdonképpen minden tervemet borította a kialakult helyzet. A jelszó most az újratervezés, és persze a #maradjotthon” – mondja Kamarás Iván, aki betartja a szabályokat, ezért a szüleit és a barátait már egy ideje nem látta.

„A családom minden tagja és persze a barátaim is nagyon hiányoznak. Telefonon persze mindenkivel tartom a kapcsolatot, de a szüleimet sem látogatom, ami természetesen nem könnyű, de a jelen helyzetben természetes. Hiszen az a cél, hogy mielőbb véget érjen a járvány, és ugyanannyian üljünk a családi asztal körül, mint előtte.”

Olvass még Kamarás Ivánról az nlc-n:

Kamarás Iván (Fotó: RTL Klub)

Kamarás Iván (Fotó: RTL Klub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top