No Filter néven indított beszélgetéseket Naomi Campbell a YouTube-on, és a minap éppen Cindy Crawforddal csacsogott mindenféléről, szóba kerültek a régi idők, és hogy milyen most az életük. A videó 50 perces, és tömör tartalomleírásnak elég lenne annyi: a két szupermodell életében minden szép volt és most is az, amiért szuperhálásak.

Cindy Crawford és Naomi Campbell 34 éve barátok, most erről is beszélgettek
A nosztalgiázás közepette Naomi többször elmondta, mennyire felnéz Cindyre, aki 34 éve a barátja, és Cindy szerénykedve megköszönte. Aztán jöttek a ki hogyan kezdte sztorik, felelevenítettek néhány divatbemutatós eseményt és fotózást, valamint szóba kerültek még ruhák, szépségpöttyök, és az a klip is, amelyben együtt szerepeltek. George Michael Freedom című klipjéről van szó, ahol több akkor ismert modellel felbukkant, és óriási siker volt annak idején. Bár Naomi nagy élménynek tartja, csak arra emlékszik, mennyit dolgozott és hogy szinte beesett a forgatásra, hol George Michaellel nem is találkozott. Cindy Crawfordnak sem ez a legkedvesebb emléke.

Naomi Campbell a Freedom című klipben
„Amikor éppen benne vagy az adott helyzetben, azt gondolod, sosem felejted majd a részleteket, de húsz évvel később visszatekintve, csak arra emlékszem, hogy végig azon gondolkoztam: hogyan kerültem én abba a kádba?” – mondta a 54 éves modell.

Cindy Crawford a Freedom című klipben
Kétségtelen, hogy rengeteg emléket gyűjtöttek az elmúlt évtizedekben, amelyekről érdekes információk derültek ki, akár a klip forgatási titkairól, vagy éppen arról, amikor a modellek találkoztak Vilmos herceggel és Diana hercegnővel.
Vitathatatlanul van mire emlékezniük, és bár ők ketten barátokká váltak a közsö munkák alatt, mégis csak kevés közös kép készült róluk. A nosztalgia jegyében most ezekből válogattunk.
Íme néhány régi fotó Cindy Crawfordról és Naomi Campbellről:



