Több mint húsz éve, 1999 decemberében mutatták be a magyar mozik az Amerikai pite című vígjátékot, mely nem másról szól, mint a gimnazista tinik „legnagyobb problémájáról”: a szüzesség elvesztéséről. A film hatalmas sikere miatt még három hivatalos, és négy nem hivatalos folytatást is megélt.
A mozifilmből több jelenetet kivágtak annak obszcén tartalma miatt, de még így is jutott belé rendesen a szexista megjegyzésekből és a szerethető, de néha alpári poénokból. Az Amerikai pite első részében a fókusz inkább a férfi szereplőkön volt, ezt mi most megfordítjuk, és azt mutatjuk meg, mi történt a női karakterekkel. Szinte mindegyikük elkötelezett a környezetvédelem, az állatvédelem vagy más fontos ügyek mellett.
Michelle Flaherty (Alyson Hannigan)
Alyson Hannigan a kilencvenes évek végén várt ismerté a Buffy, a vámpírok réme című sorozatban nyújtott alakításának köszönhetően. Talán nem túlzás azt mondani, hogy az ő karrierje szárnyalt a legjobban az Amerikai pitét követően. 2004-től 2015-ig volt az Így jártam anyátokkal című sikersorozat főszereplője, ami mellett több filmben szerepelt, és televíziós műsorvezetőként is bemutatkozhatott. A 45 éves színésznő 2003 óta Alexis Denisof színész felesége, két gyerek boldog édesanyja. Jelenleg az Outmatched című sorozat mellékszereplője, ahol Jason Biggsszel és Eddie Kaye Thomasszal is együtt játszik.
Heather (Mena Suvari)
Mena Suvariról talán kevesen tudják, hogy divattervező és modell is. Világhírnévre az Amerikai szépség című drámával tett szert, amit ugyanazon évben mutattak be, mint az Amerikai pite első részét. Modellként volt a Lancome parfümök arca. 2017-ben áttért a vegán életmódra, azóta nem használ, csak környezetbarát termékeket és ruházati cikkeket. A 41 éves színésznő háromszor ment férjhez, jelenlegi házastársa Michael Hope, akivel 2018 óta vannak együtt.
Vicky Lathum (Tara Reid)
Tara Reid hatévesen, a Child’s Play című gyerekvetélkedő állandó szereplőjeként kezdte a tévés karrierjét. 1997 szerepelt több reklámfilmben és egy sorozatban is, majd 1998-ban a A nagy Lebowski című bűnügyi vígjáték mellékszereppel megnyíltak előtte a kapuk a filmes világ felé. Három Amerikai pite filmben alakította Vicky karakterét, majd főszerepet játszott a A főnököm lányában. A 44 éves színésznőnek a filmes szakmában nincs nagy szerencséje, mert bár folyamatosan kapja megkereséseket, többször jelölték őt Arany Málna-díjra.
Nadia (Shannon Elizabeth)
Modellként kezdte a karrierjét, majd olyan vígjátékokban és horrorfilmekben szerepelt, mint a Horrorra akadva, vagy a 13 kísértet. 2002 és 2005 volt házas, azóta volt néhány élettársa, de még nem találta meg az igazit. A színésznő 46 évesen elkötelezett környezetvédő, állatvédő és vegán.
Stifler mamája (Jennifer Coolidge)
Jennifer Coolidge a kilencvenes években kezdte filmes karrierjét, de azután kapott csak nagyobb szerepeket, hogy eljátszotta Stifler mamáját az Amerikai pite első és második részében. Legutóbb a Ígéretes fiatal nő című thrillerben tűnt fel. Tevékeny állatvédő és az AIDS ellen küzdő szervezetek aktív támogatója. Egy ideig randizott Chris Kattan (Diszkópatkányok) humoristával, de kapcsolatuknak hamar vége szakadt. Stifler mamája 58 éves, de még mindig nagyon dögös.
Kíváncsi vagy, mi lett velük?
- Így néz ki most Julia Roberts és Richard Gere – szerinted sokat változtak a Micsoda nő! óta?
- Akkor és most – hogy festenek ma a Ház a tónál és a Féktelenül főszereplői?
- Így néznek ki ma a Rex felügyelő sármos nyomozói