Szabadidő

Akkor és most – hogy festenek ma a Ház a tónál és a Féktelenül főszereplői?

Sandra Bullock és Keanu Reeves is idén ünnepelte az 55. születésnapját. A két színész egyértelműen jobban néz ki, mint az első közös filmjükben.

Sandra Bullock és Keanu Reeves filmes karrierje szinte egyszerre indult el a ’80-as évek közepén, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy egyazon évben születtek. Első közös munkájuk 1994-ben a Féktelenül volt, melyben Reeves egy fiatal és jóképű rendőrt, Bullock pedig egy bombával felszerelt busz egyik riadt, mégis bátor utasát alakítja. Az akciófilm 1995-ben két Oscar-díjat is bezsebelt, igaz, ezeket a legjobb hang és legjobb hangeffektus vágás kategóriájában, ám ez is elég volt ahhoz, hogy sikereket hozzon a színészpárosnak. 

Fotó: Twentieth Century Fox

A két színész 12 évvel később újra együtt játszott, a 2006-os Ház a tónál című romantikus filmben. A női szerepre Sandra Bullock állítólag csak akkor mondott igent, amikor már biztosan tudta, hogy Keanu Reeves lesz a párja. Döntésének valószínűleg köze lehetett ahhoz, hogy a Féktelenül forgatásán titkon bele volt zúgva Reevesbe. De az is lehet, hogy csak szeretett volna egy csókot csenni a középkorú sármőrré érett férfitől.

Fotó: Warner Bros. Entertainment

A Ház a tónál óta eltelt lassan 14 év. A színészek útja nem nagyon keresztezte egymást. Sandra Bullock A szív bajnokaiban nyújtott alakításáért 2010-ben elnyerte a legjobb drámai színésznőnek járó Oscar- és Golden Globe-díjat. 2005 és 2010 között férjnél volt, de saját gyereke nem született. Egy örökbefogadott kisfiút és kislányt nevel. 

Sandra Bullock hosszú évek múltán is gyönyörű. A színésznőnek igazán nem lehet oka panaszra.

Fotó: Kevin Winter/Getty Images

Keanu Reeves a Féktelenül után a Mátrix filmek során vált ismerté, melynek folytatása 2021-ben érkezik. A színészt az elmúlt 25 évben rengeteg sorscsapás érte, és hiába játszott nagy mozifilmekben, többször jelölték őt a legrosszabb színésznek járó Arany málna-díjra, mint Oscarra- vagy Golden Globe-ra. Mostanság sokkal több időt tölt saját maga megismerésével és a boldogság keresésével, mint filmkészítéssel. Jelenlegi párja Alexandra Grant képzőművész, akivel valószínűleg sokan helyet cserélnének, tekintve, hogy Keanu még 50 felett is nagyon jóképű.

Fotó: Gregg DeGuire/ FilmMagic / Gettyimages

NYERNI SZERETNÉK

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése