Brian May az év elejétől vegán, és nagyon határozott véleménye van az emberiség állati termékeket fogyasztó feléről – írja a 24.hu a Guardian cikke alapján.
„Ez a világjárvány úgy néz ki, hogy a húsevés miatt tört ki, és egyre inkább elterjedt, hogy az állatok elfogyasztása nem a legjobb dolog az egészségünkre nézve. Látjuk, hogyan kényszerítette az emberi fajt a térdeire a húsevés, és azt hiszem, itt az ideje, hogy átgondoljuk, hogy a világunk ne kínozzon meg egy másik fajt” – idézi a lap a Queen egykori gitárosát.
May valószínű a szintén vegán Paul McCartney nyilatkozatára reflektált, aki a Kínában szerte működő élőállatos piacok bezárása mellett szólalt fel. A legelfogadottabb nézet ugyanis eddig az volt, hogy a denevérekről, más állatokon keresztül jutott el hozzánk a koronavírus.
A 24.hu azt írja, azóta megdőlni látszik az az elmélet, hogy a vuhani piacról indult volna ki az új típusú koronavírus, ugyanis a feltételezett első beteg nem járt a piacon.