Táncdalfesztiválok aranykora: felismered Zalatnay Saroltát?

Ahogy azt az első, tehát az 1966-os Táncdalfesztiválról szóló cikkünkben írtuk: ma már furcsa belegondolni abba, hogy volt olyan időszak, amikor ha bekapcsoltuk a tévét, mindössze egy csatornát foghattunk, és létezett az az elképzelhetetlen borzalom is, amit hétfői adásszünetként aposztrofáltak. Az emberek egy része felkapta este a sámliját, és átballagott ahhoz a szerencsés szomszédhoz, akinek volt televíziókészüléke, hogy megnézhesse a híradót, na meg az utána következő filmet – így lett közösségi program a tévénézés.

Az esti műsorokról másnap a fél ország beszélt, véleménye szinte mindenkinek volt. A legnézettebb adások időpontjában elnéptelenedtek az utcák, legalább 3 millióan ültek a képernyők előtt, és az a színész vagy énekes, aki néhány percre a legeldugottabb kis faluban is feltűnt a képernyőn, országszerte híressé és népszerűvé válhatott.

Az 1966-os Táncdalfesztivál könnyedén hozta az elvárt sikert, ezért nem is meglepő, hogy az össznépi társasjáték folytatódott. Egy év telt el, és 1967-ben megrendezték a második etapot, odaszögezve a fél országot a tévé elé.  Pálos Zsuzsa és az Omega együttműködését vagy a Syrius együttest nem emelték ki a zsűritagok (Presser viszont hangszerelői díjat kapott), Toldy Mária mára örökzölddé lett slágere (Rövid az élet) mellett Zalatnay Cini ikonikus dala (Nem várok holnapig) kapta az első díjat, de legyünk őszinték: Szécsi Pál (Csak egy tánc volt) az, aki ezen a fesztiválon beénekelte magát a közönség szívébe, és ezt az óriási népszerűséget halála pillanatáig megtartotta.

Szécsi 1967-ben már nyert egy salgótarjáni amatőr fesztivált, az éneklés mellett akkor már férfimanökenként dolgozott. Bársonyos hangját énektanára, Majláth Júlia képezte, és miután részt vett az ország legsikeresebb műsorában, töretlenül szárnyalt a népszerűsége. Bánki László, a Magyar Televízió könnyűzenei osztályának vezetője ugyanis fiatal, ismeretlen tehetséget keresett a Vadas Tamás-Varga Kálmán szerzőpáros dalának előadásához, amit a tanárnő ajánlására Szécsi Pálra bízott, és ez olyan jól sikerült, hogy a zsűri második helyezéssel, a közönség pedig őszinte rajongással díjazta.

A nézők egyébként is el voltak ragadtatva attól, hogy a már ismert és szeretett kedvenceiket egy műsoron belül több alkalommal is láthatják–hallhatják, örültek az új tehetségeknek, és lelkesen küldték a szavazatokat (ezen a Táncdalfesztiválon félmillióval több szavazat érkezett, mint az elsőn). A kislemezeket is elkapkodták, pedig 28 helyett már 46 dal jelent meg.

Az országos megmérettetést pedig Takács Marika és Varga József vezette, utolérhetetlen eleganciával és kedvességgel. A kísérőzenét a fesztivál zenekara szolgáltatta, amely a Stúdió 11 és a Rádió Szimfonikus Zenekarának tagjaiból állt össze Körmendi Vilmos és Balassa P. Tamás vezényletével.

A külföldi tagokkal kiegészült zsűri igyekezett a tőle telhető legjobbat nyújtani (vagyis eleget tenni mind a felsőbb vezetés elvárásainak, mind a közönség két, szemben álló táborának), ami olykor salamoni döntést eredményezett. A konszolidált, elfogadott és preferált, az előző részben már említett olasz tánczenei stílus képviselői mellett – akik főleg a nézők konzervatívabb, idősebb rétegének kedvencei voltak – igyekeztek a megosztott díjak és helyezések segítségével a forradalmian új, botrányos, a fiatalokat lázba, szüleiket és nagyszüleiket pedig indulatba hozó, a fülnek olykor szokatlanul hangos és némelykor disszonáns dalok bemutatóinak is kedvezni. Így kaphatott első díjat a rendkívül finom, mind megjelenésében, mind előadásában elegáns Toldi Mária, akinek a dalai komolyabb mondanivalót is hordoztak, és vele együtt a merész, magamutogató, zabolátlan, mai nyelven szólva szupertrendi Zalatnay Cini, aki egy nemzedék bálványává vált. Kiegészítés: mindkettőjük dalát a Majláth Júlia-Fülöp Kálmán szerzőpáros jegyzi.

A Táncdalfesztiválok során a közönségdíjat általában a dallamos, romantikába hajló, érzelmes dalok és előadóik vitték el. Így volt ez az 1967-esen is, ahol a későbbi operaénekes sztár, Kovács József énekelte Pető István szerzeményét, ez volt a Jöjj vissza hozzám. Érdemes megemlíteni, hogy az indulók között volt a fiatal Karda Beáta és Markos György is.

(Nyitó kép: fortepan)