Bár már 15 éve van a pályán, Natalie Dormert elsősorban két sorozatból ismerik a nézők. Az egyik, a Tudorok már a karrierje elején ismertté tette a nevét, és bizonyos szempontból skatulyába zárta őt, a másik pedig a Trónok harca, ahol egy, az eredeti könyvekben kevésbé izgalmasnak tűnő szerepből tudta kihozni a maximumot, emlékezetes cselszövő karaktert faragva Margaery Tyrellből. A két szerep ugyan nem igazán hasonlított egymásra, abban azért volt némi átfedés, hogy mindkettőhöz fűzőt és látványos úrinői kosztümöket kellett viselnie, és emiatt a producerek leginkább olyankor hívták, ha egy kosztümös sorozathoz kerestek szereplőt.
Natalie-t ez még nem nagyon zavarta volna, de az már annál inkább, hogy a pályája elején a Tudorokban bevállalt meztelenkedései és szexjelenetei túlságosan rátelepedtek a karrierjére. Még a Wikipedia oldalán is azt írták abban az időben, hogy szeret ilyen jeleneteket forgatni, amit később határozottan tagadott, sőt azt mondta, kifejezetten kényelmetlenül érzi magát ilyenkor, és az sem esik jól neki, hogy egy korai szerepválasztása miatt – egy kezdő színész egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy visszautasítsa egy nagy költségvetésű széria főszerepét, ha kell benne meztelenkedni, ha nem – hosszú évekig magyarázkodni kényszerüljön. Erről a témáról azonban nem kérdezem, amikor végre felhív Londonból, hiszen már annyi helyen mesélt róla, és a karrierje ma már egy egészen más szakaszban jár, ugyanakkor feltűnik egy másik hasonlóság, ami összeköti a karaktereit: majdnem minden esetben feltűnően okos nőket alakít, én pedig rákérdezek, hogy szándékos-e ez a részéről.
Los Angeles-i rémtörténetek
Natalie bóknak veszi a kérdést, meg is köszöni – amúgy az interjú során többször szólít darlingnak és my love-nak, ami kissé furcsa nekem egy 38 éves nő szájából –, ugyanakkor arrébb tolja magától.
„Szerintem ezt nem tőlem kellene megkérdezned, inkább azoktól a rendezőktől, producerektől és casting direktoroktól, akik felkérnek a szerepekre. Nem szeretném kommentálni más emberek döntését (nevet), bár nyilván jólesik, ha rám gondolnak, amikor egy intelligens nőt kell eljátszani. Most, hogy említed, tényleg jó volna egy butácska karaktert eljátszani, másfajta kihívást jelentene, mint az eddigi szerepeim.”
Natalie Dormer legújabb dobása a Los Angeles-i rémtörténetek: Angyalok városa című sorozat (a Londoni rémtörténetek spin off-ja), ami 1938-ban, egy évvel a II. világháború kitörése előtt játszódik Amerika nyugati partján, és egy robbanásig feszült, fejlődő nagyvárost mutat be, ami telve van dühvel és gyűlölettel, ahol a fehér, a latino és a fekete lakosság feszül egymásnak, és ahol a gazdagok a további gyarapodás érdekében gond nélkül taposnak át a szegényeken. Az eseményeket egy brutális rituális gyilkosság indítja be, Natalie-nak pedig egy egészen különleges szerep jutott benne: egy alakváltó démont játszik, aki különféle alakokat öltve szítja tovább a feszültséget az emberek között, a célja pedig nem titkoltan az, hogy egymás ellen haragítsa a különféle rasszokat és egyházakat.
Natalie, a kaméleon
John Logan, a sorozat showrunnere azt nyilatkozta, hogy erre a nem mindennapi szerepre egy nem mindennapi, kaméleonszerű színésznőre volt szüksége, és amikor Natalie-nak ezt elmondom, ismét nagyon szerénnyé válik.
„Olyan színésznőnek tartom magam, aki szereti, ha rendesen megdolgoztatják. Fontos számomra, hogy egy új projekt kihívást jelentsen, akár technikai értelemben is. Szeretem, ha el kell változtatnom a hangom, vagy egy új dialektust megtanulnom, változtatnom kell valamit a testemen, vagy egyszerűen csak egy olyan gondolkodásmódban mélyedhetek el egy karakter által, amilyenhez még soha korábban nem volt szerencsém. Az, hogy itt egyetlen forgatás alatt négy különböző karakter bőrébe bújhattam, elképesztő kihívást jelentett, és rögtön tudtam, hogy kemény munka vár rám. Azt éreztem, hogy feszegethetem a saját határaimat, és színészként ennél többre nem is vágyhatok. Szerintem bármilyen munkában az a legjobb, ha lehetőséged van rá, hogy kihozd magadból a maximumot, és elhagyhatod a komfortzónádat. Nagyon örülök, hogy John kaméleonszerű színésznőnek hívott, de ez az ő véleménye, nem lenne szép tőlem, ha magamról mondanék ilyeneket.” (nevet)
Natalie Dormer a Los Angeles-i rémtörténetekben (Fotó: Justin Lubin/SHOWTIME/HBO)
A négy figura már csak azért is bravúr a részéről, mert az átalakuláshoz nem vetették be a teljes maszkmesteri arzenált, mint az Eddie Murphy filmek esetében, egyszerűen a sminkre, a jelmezre, és Natalie átalakulási képességeire bízták magukat. Amikor arról kérdezem, melyik szerepet élvezte a legjobban először Riót emeli ki, ugyanis a szerep általa rengeteg forró táncjelenetben vehetett részt, márpedig imád táncolni, és ehhez itt elsőrangú táncpartnert is kapott, de amikor kicsit jobban belegondol, már inkább Alex jut eszébe.
„Alex teljesen másképp néz ki és teljesen más, mint bármilyen karakter, akit korábban játszottam. Felszabadító volt egy ennyire aszexuális karaktert játszani.”
Egy vérbeli londoni Amerikában
Natalie Dormer, bár nem Londonban született, felnőtt élete nagy részét a városban töltötte, a beszélgetésünk idején is ott vesztegel a karanténban. Mivel új sorozata ezer szálon kötődik Los Angeleshez, arról érdeklődöm, mennyire áll hozzá közel a város, a legtöbb színész ugyanis általában vagy imádja, vagy gyűlöli L.A.-t, és érdekel, ő melyik táborba tartozik. A kérdés tetszik neki, megdicséri, egyben nevet is rajta, és elárulja, hogy londoniként mindig is New York állt közelebb hozzá, valahogy a londoniak és a Nagy Almában élők között mindig is volt egy megmagyarázhatatlan kapocs, amire ő sem ismeri a magyarázatot.
„Az egyik főszereplőtársammal, a sorozatban Lewis Michener nyomozót alakító Nathan Lane-nel sokat beszélgettünk arról, hogy tőlünk egész életünkben kissé távol állt Los Angeles. Ő tősgyökeres New York-i, én Londonban élem az életemet, és azt vettem észre, hogy e két város lakói jellemzően nagyon hasonlóan gondolkodnak a világról, és van köztük valamilyen láthatatlan kötelék, ami viszont hiányzik L.A. esetében.”
A Los Angeles-i rémtörténetek forgatása azonban sokat változtatott a városhoz fűződő érzésein.
„John Logan, a Los Angeles-i rémtörténetek showrunnere számára ez a sorozat egy Los Angeleshez írt szerelmeslevél. Ő ott él, és imádja. Én tizenhat éve járok több-kevesebb rendszerességgel Los Angelesbe, de csak most, a Penny Dreadful forgatása után mondhatom azt, hogy sikerült valamennyire megismernem a várost. Kicsit el is szégyelltem magam, hogy ennyire nem ismertem korábban L.A. történelmét, a mindent keresztül-kasul átszelő autópályák történetét, vagy azt, hogy milyen szociális és faji feszültségek jellemezték ezt a várost már a múlt század első felében is. A sorozat kapcsán annyi újdonságot tudtam meg L.A.-ről, hogy most már egészen más szemmel tekintek rá, mint korábban. Olyan részeit jártam be a városnak, ahol még sosem voltam korábban, sőt szégyellem bevallani, de voltak részek, amiknek a létezéséről sem tudtam. Kelet-Los Angeles, Pasadena, a belváros – itt mind megfordultunk, ragyogó helyszíneket kutattak fel a sorozathoz. Egészen csodálatos art deco épületeket fedeztem fel, amiket a harmincas években húztak fel, és sok szem elől rejtve maradnak. Nemcsak a város történelméről, de az építészetéről is rengeteget tanulhattam.”
Natalie Dormer a Los Angeles-i rémtörténetekben (Fotó: HBO)
Natalie, a töriőrült
Dormer több történelmi témájú sorozatban is szerepelt, ráadásul kis híján a színészi karrier helyett töritanár lett – az volt a terve, hogy a Cambridge-re jár majd történelmet tanulni, csakhogy az ehhez szükséges A eredmény helyett csak egy A mínuszt sikerült elérnie a történelemvizsgán, állítása szerint azért, mert félreértette az egyik kérdést –, így a szakmában az a hír járja, hogy imádja a történelmet, valósággal falja a korszakkal kapcsolatos információkat, amelyben az adott filmje vagy sorozata játszódik. Megkérdezem, hogy tanult-e valami izgalmasat 1938 Los Angeleséről.
„Biztos vannak néhányan, akik tudtak arról, hogy voltak Amerikában is nácik a II. világháború előtt, viszont azért köztudott ténynek ezt nem nevezném. Én például nem tudtam róluk, ahogy arról sem, milyen kampányt folytattak Amerikában a közvélemény befolyásolásáért, hogy az amerikaiak másképp lássák az épp Európa elfoglalását tervező Németországot. A sorozat ilyen szempontból is új tudást ad az embereknek, új dolgokat tanulhatunk belőle.”
Fotó: Andreas Rentz/Getty Images
Egy emberi démon
A sorozat első részében a Natalie által játszott démoni entitás azt a kérdést feszegeti monológjában, hogy az emberiség képes-e tanulni egykori hibáiból, vagy eredendően romlottak vagyunk, akik ugyanazokat a hibákat követjük el újra meg újra. A kérdés természetesen Natalie-t is érdekli, a szerep jelentette kihíváson felül ez volt az, ami a leginkább vonzotta a sorozatban.
„Ez az élet egyik legnagyobb kérdése, igaz? Olykor egy munkában az a vonzó, hogy az ember azt reméli tőle, választ kaphat olyan kérdésekre, melyek régóta foglalkoztatják. Ami azt illeti, a forgatás végére sem tudtam meg a választ, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne rajta érdemes gondolkodni, kedvesem.”
Megkérdem, hogy nagyobb élvezet-e főgonoszt játszani, mint egy történet jószívű hősét, de felvilágosít, hogy ez nem ennyire egyszerű.
„Nem attól függ, hogy mennyire szeretek egy munkát, hogy pozitív főhőst vagy a főgonoszt játszom, hanem attól, hogy mennyire kidolgozott az a karakter, amit nekem szántak. A legjobb az, ha egy karakter nem sorolható be egyértelműen sem a jók, sem a rosszak közé, hanem különféle színeit tudom megmutatni. Nem szeretek sablonok alapján gondolkodni.”
Natalie Dormer a Trónok harcában (Fotó: HBO)
Kérdezném még arról, hogy mit szólt a Trónok harca utolsó évadához és az azt körülvevő erős reakciókhoz, érdekel az is, hogy mennyivel jobbak a fiatal színésznőknek való szerepek most, mint a pályája elején voltak, sőt érdeklődnék a londoni karanténjáról is, csakhogy egy szigorú hang, a PR-osé közbeszól, hogy lejárt az időm – pedig nem, valójában volna még öt percem –, és ez volt az utolsó kérdésem. Kissé csalódottan veszem ezt tudomásul, ugyanis Natalie csodás beszélgetőpartner, amiből most épp csak egy kis ízelítőt kaphattam. Reméljük, lesz következő alkalom.
A Los Angeles-i rémtörténetek: Angyalok városa című sorozat Magyarországon az HBO GO-n látható.
